Egy hirtelen tragédia gyökerestül kiszakít abból az életből, amelyet addig ismertünk. Nem csupán a szerettünket kell elgyászolni, hanem saját magunkat is, az életünket - legalábbis ahogy addig elképzeltük.

Kapcsolódó idézetek

1. A tragédia gyökeres változás az életünkben, amely mindig ugyanahhoz a fogalomhoz kötődik: a veszteséghez. Amikor valamilyen veszteség ér bennünket, hiába próbáljuk visszaállítani azt, ami már elmúlt. Jobban tesszük, ha kihasználjuk az így keletkező hatalmas ûrt, és megtöltjük valami újjal. Paulo Coelho
2. Vannak tragédiák, amelyekre felkészülhet az ember (...), de előfordulnak hirtelenek is, amelyek egyik pillanatról a másikra változtatnak meg mindent. Ahogy az én életemet is. Volt a tragédia előtti - és van ez a mostani. A kettőnek fájdalmasan kevés köze van egymáshoz. Harlan Coben
3. Bármikor adódhatnak váratlan helyzetek. Tanuljunk ezekből. Ami adott pillanatban tragédiának tûnik, az ugyanakkor valami újnak a kezdete.
4. A gyász hozzátartozik az élet élményeihez, s a bánatot, az élet bevégződését, világunk össze­omlását egyikünk sem kerülheti el. A túléléshez szükséges megtanulni a gyásszal és szenvedéssel bátran szembenézni, és bizakodni gyógyu­lásunkban és életünk újjáépülésében. Ahogy a veszteség elkerülhetetlen, tudnunk kell, hogy a gyógyulás is szükségszerûen bekövetkezik.
5. A gyász hosszú és nehéz. Az egész életre kihat. A halott magával viszi a közös jövőt is.
6. A gyász mindannyiunkban közös, de mindenkiből mást hoz ki. Nemcsak a halált gyászoljuk, az életet is, a veszteséget, a változást. És ha eltûnődünk, miért szívunk annyiszor, hogy miért fáj annyira, nem szabad elfelednünk, hogy tudunk változtatni. Így maradunk életben. Mikor már annyira fáj, hogy fojtogat, az segít túlélni. Ha visszanézünk arra a napra, furcsamód, hihetetlen mód nem érzünk már úgy. Nem fog ennyire fájni. A gyász mindenkit utolér a maga idejében, a maga módján. A legtöbb, amit tehetünk, amit bárki tehet, hogy becsületesek vagyunk. A legrosszabb dolog, a gyász legrémesebb része, hogy nem tudjuk irányítani. A legtöbb, hogy átadjuk neki magunkat, ha eljön, és ha tudjuk, kieresztjük. De a legrosszabb, hogy mikor már azt hiszed, vége, kezdődik elölről, és mindig, minden alkalommal eláll a lélegzeted.
7. Gyakran mondják, hogy éppen a halál és létezésünk rövidsége ad értelmet az életnek. Én ezt inkább úgy látom, hogy csak a halál tragédiáját próbálják utólagosan megideologizálni. Egy szeretett ember elvesztése szó szerint megfoszt bennünket önmagunk egy részétől: azok az agyi mintázatok, amik a vele való kapcsolódásra és örömre hangolódtak, most hiányt, ürességet és fájdalmat hoznak. A halál mindazt elveszi tőlünk, ami az élet értelmét adja: a készségeket, a tapasztalatokat, az emlékeket és a kapcsolatokat. Megakadályozza, hogy továbbra is átéljük azokat a felemelő pillanatokat, amik meghatároznak bennünket - az alkotást, a szeretet kifejezését, a közös nevetést. Ray Kurzweil
8. Vannak pillanatok, amikor a dolgok hirtelen leegyszerûsödnek, letisztulnak bennünk. Amikor világossá válik, mi a fontos, ki a fontos, hogyan is kellene élni. Milyen jó lenne, ha ehhez nem kellene egy autóbaleset, egy szörnyû diagnózis, valamilyen tragédia! Bölcskei Gusztáv
9. A gyász mellbe vágja az embert. Fojtogat minket, úgy érezzük, soha nem állunk belőle talpra. És nem csak azért, mert gyászolunk maga a halál vagy a szívfájdalom vagy a veszteség miatt... hanem azért is, mert gyászoljuk mindazt, ami óhatatlanul, visszavonhatatlanul megváltozik. Gyászoljuk az életet, ami a miénk lehetett volna, ha menet közben nem szaródik el minden. Julie Johnson
10. A szeretett személy távozása nemcsak a saját elmúlásunkra világít rá, de eltávozik vele egy részünk is, magunkból is elveszítünk valamit.