Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

A gyerekek komputer-háziállatokkal játszanak, mert a gépben jobban bíznak, mint az emberekben. Fogyasztunk, gyûjtünk és pazarlunk. Amit megununk, azt eldobjuk, kihajítjuk az utcára. Kezdetben nem erről volt szó. Higgyék el, a terv nem így szólt. Azt hiszem, ideje néhány dolgon változtatni. Nem gondolják?

🤲 Elfogadás 🎖️ Katonatiszt
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Az emberek játszanak a szavakkal. Úgy éppen, mint a gyermekek a játékkockákkal. Csakhogy a szavak veszedelmesebbek, mint a játékkockák. Nem lehet összeszedni őket, és elrakni a ládába, ha rosszul sikerült a játék. A szavak örökre ott maradnak, ahová az első pillanatok hangulatában helyeztük őket. Láthatatlanok és megfoghatatlanok, és ezért nem lehet kijavítani a hibát, amit elkövettünk velök. Az emberek hihetetlenül könnyelmûen játszanak a szavakkal. Wass Albert
  2. Az igazi veszély nem abban rejlik, hogy a számítógépek emberek módjára fognak gondolkodni, hanem hogy az emberek kezdenek el úgy gondolkodni, mintha gépek lennének.
  3. Az igazi veszély nem abban rejlik, hogy a számítógépek emberek módjára fognak gondolkodni, hanem hogy az emberek kezdenek el úgy gondolkodni, mintha gépek lennének.
  4. Tévedni emberi dolog. A számítógépet hibáztatni még emberibb.
  5. Azt hiszem, az emberek addig érnek valamit, amíg gyerekek képesek maradni. És mi a gyerek? Kicsi ember, aki még élvezetét leli a játékban. Én már csak unatkozni tudok játék közben is. Kiveszett belőlem a gyermek egészen. Elpárolgott a képzelgés adománya, amely talán egyedül képes tetszetőssé festeni a dolgokat, az eseményeket. Nincs erőm hozzá, hogy legalább a képzeletem szülte erényekkel ruházzak fel embereket, vagy legalább csak a magam cselekedeteibe magyarázzak bele némi magasabbrendû szépséget... Szilvási Lajos
  6. Mi, modern, tanult, városlakó népek, kiabálunk a jármûvekkel, játékvezetőkkel, számlákkal, bankokkal, gépekkel - a gépekkel különösen sokat. Ez utóbbiaknak, valamint rokonainknak jut a legtöbb kiabálás. Nem tudom, mire megyünk vele. A gépek, a tárgyak csak hallgatnak, mintha mi sem történt volna, még a rugdosás sem használ mindig. Ami pedig az embereket illeti, nos, azt hiszem, a Salamon-szigetek lakóinak igaza van. A kiabálás bizony megöli az élőlények lelkét. Furkósbotok és kövek összetörhetik a csontjainkat, de a szavak szívünket törik össze. Robert Fulghum
  7. A gyerekek nem formálatlan agyagtömbök, amelyekkel a szobrász azt tesz, amit akar: nem is arctalan bábuk, amelyekre olyan szerepet oszthat, ami neki tetszik. Adj tíz gyereknek egy játékosládát, és nézd őket: tízen tíz különféle játékot fognak választani, nem számít a nemük, a vallásuk, a szüleik elvárásai. A gyerekek (mint minden más ember) tudják, mit akarnak. A veszély abban rejlik, ha ezt túl sokáig megtagadják tőlük. Seanan McGuire
  8. Az ember a játékra született. És nem másra. A gyerek is tudja már, hogy a játék nemesebb, mint a munka. És tudja azt is, hogy a játék értelme nem a játékban magában van, hanem abban, hogy mennyire értékes az, amit a játékban kockára teszünk. Cormac McCarthy
  9. Manapság a gyerekek csak a videojátékokat, a közösségi oldalakat és a médiastreameket ismerik. Már elmúltak azok az idők, amikor az emberek elővettek egy könyvet, és rászánták az időt, hogy tanuljanak valami újat, fejlődjenek, és magasabb intellektusra tegyenek szert a felismerések által. Talán ha az oktatási rendszer jutalompontokat osztogatott volna, a fiatalabb generáció leporolta volna a könyveket. J. D. Barker
  10. Talán tényleg a fiataloké a világ manapság a számítógépes nyelvvel, a tini újságírókkal és internet-milliomosokkal. Mindenki gyorsaságot, újdonságot követelt, ráadásul azonnal. Minden rögtön történt, minden online volt, minden könnyû volt. A lassú, feleslegessé vált emberi lényeket pedig kihajították, akár egy elavult számítógépet. Sophie Kinsella
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat