Ugrás a tartalomra
A gyerekek nem hülyék, hanem kis felnőttek. Ha nem gügyögsz hozzájuk, hanem értelmesen beszélsz velük, nyilván az ő nyelvükön, akkor felfogják, mit akarsz nekik mondani.
Kapcsolódó idézetek
-
A gyerekek nem hülyék, csak kicsik, néha tisztábban látnak, mint a felnőttek, néha élesebbek a megérzéseik, mint a tapasztalt vén rókáknak. Még ártatlanok, nem kombinálnak, csak azt mondják, amit valóban éreznek.
R. Kelényi Angelika
-
A felnőttek jól neveltek, hiszen ha olyan dolgokról beszélek nekik, amit nem értenek, unnak, akkor ennek ellenére is mosolyognak és bólogatnak. A gyerekek viszont nem ilyen jól neveltek. Ha valami nem tetszik nekik, nézelődni, mocorogni, sms-ezni kezdenek. Ha az ember gyerekekkel foglalkozik, muszáj megtanulnia úgy beszélni, hogy értsék is. Becsomagolom nekik, mert ha ízlik, akkor jobban megjegyzik.
Böjte Csaba
-
A gyerekek soha nem kicsik ahhoz, amit mondani akarunk nekik. Amikor azt állítja egy felnőtt, hogy most még korai egy gyerekkel valamiről beszélni, akkor többnyire csak ürügyet akar találni arra, hogy ne beszéljen az adott dologról.
-
Azt akarom, hogy a gyerekek logikusan gondolkozzanak. Ne elhiggyék a dolgokat, hanem tudják, hogyan mûködjenek, megértsék őket.
Dan Shechtman
-
Ha az ember még gyerek, mindig parányi izgalommal szól a felnőttekhez. Persze nem mindenki - a legtöbben mégis tízszer is megfontolják, mit és hogyan mondjanak. Mert ugye lehetőleg gyorsan kell beszélni (nehogy a felnőtt türelmetlenkedjék), röviden kell beszélni (nehogy a felnőtt türelmetlenkedjék), végül pedig érthetően kell beszélni (nehogy a felnőtt türelmetlenkedjék). Mindebből világos, hogy a gyerek rendszerint hadar, és félrenyeli a szavakat, továbbá hogy a felnőttnek más dolga nincs, mint hogy türelmetlenkedjék.
-
A gyerekek (...) nem csak kis lények, akiket kézen fogva kell vezetni. Sokszor kérdezik, miért olyan körülöttünk a világ, amilyen, miért történik az, ami történik. És gyakran sokkal jobban és türelmesebben teszik fel kérdéseiket, mint a felnőttek.
-
Onnan tudhatjuk, hogy a gyerekek kezdenek felnőni, hogy elkezdenek olyanokat kérdezni, amire van válasz. Addig leginkább csak az anyanyelvûket tanulgatják - attól kezdve egyre inkább egy nyelvet is beszélnek a felnőttekkel, nemcsak a konkrét anyanyelv értelmében, hanem átvitt értelemben is: többé-kevésbé ugyanazt értik azon, hogy mi számít megfelelő válasznak egy kérdésre és mi nem.
Mérő László
-
Hatalmas előnyre tesz szert az a felnőtt, akit gyerekkorában megtanították a szülei megfelelően kommunikálni. Megtanították beszélni az érzéseiről, nyíltan önérvényesíteni, építő módon vitatkozni másokkal, merni örülni, szomorúnak, haragosnak lenni, megélni az érzéseket és erről visszajelzést adni a másiknak.
-
Az egyenes beszéd, az őszinteség a gyerekeknek is jár.
Palya Bea
-
A fiúk természetüktől fogva igénylik (...) a csendeket - nem szabad rájuk ijeszteni azzal, hogy túl sok szót zúdítunk rájuk, túl gyorsan. Az, amit mondanak, igazából nem olyan fontos. A fontos dolgok a szavak közötti csendekben rejlenek.
Margaret Eleanor Atwood