Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Hatalmas előnyre tesz szert az a felnőtt, akit gyerekkorában megtanították a szülei megfelelően kommunikálni. Megtanították beszélni az érzéseiről, nyíltan önérvényesíteni, építő módon vitatkozni másokkal, merni örülni, szomorúnak, haragosnak lenni, megélni az érzéseket és erről visszajelzést adni a másiknak.

🐶 Kutya ⚖️ Igazság
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Gyerekkorunkban megtanultuk kifejezni magunkat. Azt mondták, használjuk a szavakat és mondjunk el mindent, és ne törődjünk vele, hogy mások megtudják, mit érzünk. Mert az az igazság, hogy ki kell mondanunk hangosan azt, amire szükségünk van, ahogy érezzük magunkat. Felnőttként a szavak olykor cserbenhagynak bennünket. Ilyenkor félretesszük a szavakat. Csak kimondjuk, amit érzünk. Mert a tettek magukért beszélnek, és mindennél többet mondanak.
  2. A felnőttek jól neveltek, hiszen ha olyan dolgokról beszélek nekik, amit nem értenek, unnak, akkor ennek ellenére is mosolyognak és bólogatnak. A gyerekek viszont nem ilyen jól neveltek. Ha valami nem tetszik nekik, nézelődni, mocorogni, sms-ezni kezdenek. Ha az ember gyerekekkel foglalkozik, muszáj megtanulnia úgy beszélni, hogy értsék is. Becsomagolom nekik, mert ha ízlik, akkor jobban megjegyzik. Böjte Csaba
  3. A gyermek úgy fog beszélni, ahogy a család beszél, ha durván, akkor ő is durva beszédû lesz, ha kulturáltan, akkor azt sajátítja el, nagyon fontos tehát, hogy a gyermekhez sokat beszéljünk, ezt már a megszületése napjától el kell kezdeni. Csányi Vilmos
  4. A gyerek bizonyos dolgokba úgy nő bele, hogy arról beszélni sem kell. A gyerek érzi, látja, tudja, hogy mit szabad, és mit nem. Szinte mindenről tudja. Száraz Miklós György
  5. Gyerekkorunkban megtanuljuk, hogy ha sírunk, dédelgetnek, ha szomorúak vagyunk, megvigasztalnak minket. Ha a mosolyunkkal nem érünk célt, a könnyeinkkel bizonyára sikerül. Paulo Coelho
  6. A gyerekek kitûnő terapeuták, mert a formális oktatás még nem zavarja meg bennük a mély, intuitív tudást. Jól tudják, mi megy végbe a felnőtt szívében. Ösztönös érzékelésük előtt semmi sem maradhat rejtve vagy titokban, és többnyire átlátnak álarcainkon.
  7. A gyerekeket nevelni kell, de a szeretetet sosem lenne szabad megvonni tőlük. A gyerekek mondhatják azt, hogy gyûlölik a szüleiket, és forgathatják a szemüket a rossz anyukaviccektől. Csapkodhatnak ajtókat, feszegethetik a határokat, és megszeghetik a szabályokat. Az egészséges kamaszok a szüleiken fejlesztik a vitakultúrájukat, megtanulják érvényesíteni a saját akaratukat, felszólalnak a szabadságuk és önállóságuk érdekében. Az egészséges kamaszok, akik tudják, hogy feltétel nélkül szeretik őket, nem félnek hallatni a hangjukat.
  8. A gyereknek az az otthonos, az a természetes, ami körülveszi, amibe belenő. Nem kérdőjelezi meg a környezetét, nem az otthonát méri a külvilághoz, hanem a külvilágot az otthonához. Egy kétnyelvû családban felnövő gyerek nem csodálkozik, hogy miért beszél az apja más nyelven, mint az anyja. Így van, és kész. Már régen tökéletesen beszéli mind a két nyelvet, mire megtud valamit arról, hogy különböző országokban más-más nyelven beszélnek az emberek, és megismeri szülei előtörténetét.
  9. Ez különbözteti meg a gyereket a felnőttől, a gyerek a pillanatban él, most jó vagy rossz, boldog- vagy -talan; a felnőtt képzelni tudja a másnapi jót, ez ad erőt továbbmenni. Braun Róbert
  10. Gyermekként nagyon nehéz elkülöníteni, függetleníteni magunkat a szüléink érzéseitől, gondolkodásmódjától. Felnőttként már könnyebb kívülről ránézni az egykori helyzetekre.
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat