Ugrás a tartalomra
A gyermeknevelés tanult készség. A tudás hagyományos forrásai pedig azok a nők és férfiak, akik maguk is felneveltek már néhány csemetét, a nagymamák, a nagypapák, a nagynénik, a nagybácsik és a kíváncsi, segítőkész szomszédok. Amint az idősebb generációk eltûntek a család közeléből, velük együtt tûntek el a gyerekneveléssel kapcsolatos tudásuk és készségeik is.
Kapcsolódó idézetek
-
A gyereknevelés lényege a kapcsolat, amelyet gyerekünkkel kialakítunk. Ha az emberek növények lennének, a kapcsolat lenne a táptalaj. A kapcsolat az, ami megtart, táplál és lehetővé teszi - vagy éppen gátolja - a növekedést.
-
Mindig azt gondoltam, az ember a saját anyjától tanulja meg, hogyan kell anyának lenni. De nem igaz. A gyerekedtől. A gyerekedtől tanulod meg, hogyan legyél anya.
Tony Parsons
-
A nevelés teszi az embert ilyenné vagy olyanná. Nevel bennünket az életünk és a környezetünk, a többiek, akik mellettünk élnek.
-
Az, hogy kik vagyunk, és hogyan viszonyulunk a világhoz, sokkal inkább meghatározza, hogy milyen felnőtté válnak a gyerekeink, mint az, hogy mennyit tudunk a gyereknevelésről.
Brené Brown
-
A gyermekek nem születnek rossznak, hanem azoknak a hatására válnak azzá, akik gondozzák őket. Racionális gyermeknevelés racionális gyermekeket fog eredményezni.
Ted Chiang
-
Önmagunkon keresztül tudjuk a gyerekeket a legjobban nevelni. Mindegy, hogy sportról, táplálkozásról, hozzáállásról, a másik nemhez való viszonyról van szó, a gyerekeink úgy fognak viselkedni, ahogy tőlünk látják. Na, ez nagy felelősség, és csodálatos feladat is egyben.
-
A szülőknek nem kell eszményképeknek lenniük. Lehetnek tapasztalatlanok, tévedhetnek a gyermeknevelésben, olykor rossz módszereket, technikát alkalmazhatnak - mégis jó eséllyel nevelhetnek egészséges gyermekeket, ha erős kötelék van közük.
-
A gyereknevelés rendkívül egyéni dolog. A részletek nemcsak kultúránként, hanem közösségenként, sőt családonként is változnak.
Michaeleen Doucleff
-
A legtöbb ember azt hiszi, hogy a szülőknek kell nevelni a gyerekeket, igyekezniük a jellemüket a lehető legjobban alakítani, ez azonban egyáltalán nem igaz. A gyerekeknek kezdettől fogva önmagukat kell nevelniük, önállóan kell kialakítaniuk jellemüket.
Anne Frank
-
A gyereknevelés olyan, mint a foci. Mindenki ért hozzá, vagy legalábbis van róla véleménye. Minden kornak megvan az elgondolása az ideális gyermeknevelésről. De ezek nem többek divatoknál.
Szendi Gábor