Ugrás a tartalomra
A halál úgy eszi be magát bőrünkbe, mint szú a pácolatlan fahasábba. És mi nem teszünk ellene, nem teszünk semmit, hagyjuk, hogy lepetézzen. Kihordjuk a halál kukacát, s miközben testünkben tenyészik, büszkén azt hisszük, hogy magunkévá ragadtuk az életet.
Kapcsolódó idézetek
-
Hát így éljük az életünket. Bármilyen mély és végzetes a veszteség, bármennyire fontos az, amit elraboltak tőlünk - egyenesen kitépték a kezünkből -, még ha emiatt teljesen megváltozunk, és csak a külső takaróréteg marad meg, akkor is így játsszuk tovább csöndben az életünket. Még közelebb kerülünk a számunkra kiszabott idő végéhez, elbúcsúzunk tőle, miközben magunk mögött hagyjuk. Ismételgetjük - sokszor egész ügyesen - a mindennapok véget nem érő cselekedeteit. A mérhetetlen üresség érzését hagyjuk hátra.
Murakami Haruki
-
A halál viszket. Szünet nélkül viszket; szakadatlanul bizsereg, finoman, alig hallhatóan kaparászik egy belső ajtón, a tudat felszíne alatt. Rejtve, álcázva, a legkülönfélébb tünetek formájában szivárog át, számtalan aggodalmunk, megpróbáltatásunk, konfliktusunk forrásaként.
Irvin David Yalom
-
Ha a félelem túl régóta az útitársunk, és nem tudunk vele mit kezdeni, ha próbáljuk elnyomni - akár azért, mert gyengének érezzük magunkat ahhoz, hogy szembenézzünk vele, akár azért, mert ezt gondoljuk a túlélés egyetlen zálogának - akkor az szép lassan úgy teszi tönkre a lelkünket, mint ahogy a szú rágja meg a fát. Szép lassan kieszi belőlünk az életet.
Al Ghaoui Hesna
-
A hiábavaló erőlködésben, hogy feloldjuk a halál misztériumát, birtokolni akarunk, magunkba szívni az életből, amennyit bírunk. Nem vesszük észre, hogy így teszünk tönkre mindent, amiről azt hisszük, szeretjük.
-
A halál férgeit nem ûzhetjük el magunktól, de mikor ezek a férgek rágódnak rajtunk, akkor már tompák vagyunk minden gyalázat iránt, boldog érzéketlenek.
George Meredith
-
A gyász húsevő. Belőlünk táplálkozik, akár ébren vagyunk, akár nem, akár küzdünk ellene, akár nem. Éppúgy, mint a rák. Aztán egy reggel felébredünk, és azt vesszük észre, hogy minden más érzelmet - örömöt, irigységet, kapzsiságot, még a szerelmet is - felemésztett. Mi pedig egyedül maradunk a gyásszal, pőrén állunk előtte. És a gyász rabjai leszünk.
Dennis Lehane
-
Semmi se természetesebb, mint a halál, és mégis, a halál, ha szemtől szembe állunk vele, mintha valami kábultságot keltő ütést mérne ránk. Hiába látjuk előre, abban a nagy pillanatban, amikor csakugyan megjelenik előttünk, fagyos lehelete átjárja, feldúlja, összeborzongatja, megreszketteti minden idegünket, eltompítja érzékeinket, lesújtja egész gondolkozásunkat. Megjelenésében van valami, ami szívünknek örökre megérthetetlen; valami borzalmasan leverő, süketítő, butító.
Ambrus Zoltán
-
A halál bennünk van, pontosan úgy, mint egy kis gyermek az anya testében. Éppen úgy fejlődik, mint a magzat. A haláltól a legerősebb férfiak is nőiesek lesznek - a pillanatban, mikor először észlelik, hogy termékenyek lettek és magukba fogadták, testükben érlelik a halált, arckifejezésük különösen elváltozik. Mord arcok is lágyak lesznek; mint az asszonyok arca, mikor megtudják, hogy gyermekük lesz.
Márai Sándor
-
Kényes dolog a gyász. Ha nem törődünk vele, magától elmúlik, hogy aztán a legváratlanabb pillanatban csapjon le ránk. Ha viszont hagyjuk, hogy elhatalmasodjon rajtunk, és az életünk részévé váljon, vérszemet kap, és örökre a nyakunkon marad. Legokosabb, ha úgy kezeljük, mint egy látogatót. Betessékeljük, megvendégeljük, aztán útjára bocsátjuk.
-
A halál olyan tény, amellyel mindnyájunknak szembe kell néznünk. Jöhet egy hosszú élet végén; de hirtelen elragadhat fiatal és erős embereket is. A halál elkerülhetelen. Mihelyt megszülettünk, elkezdünk feléje haladni. Nem annyira az a fontos, hogy mikor halunk meg, hanem az, hogy hogyan.