A halál viszket. Szünet nélkül viszket; szakadatlanul bizsereg, finoman, alig hallhatóan kaparászik egy belső ajtón, a tudat felszíne alatt. Rejtve, álcázva, a legkülönfélébb tünetek formájában szivárog át, számtalan aggodalmunk, megpróbáltatásunk, konfliktusunk forrásaként.

Kapcsolódó idézetek

1. Semmi se természetesebb, mint a halál, és mégis, a halál, ha szemtől szembe állunk vele, mintha valami kábultságot keltő ütést mérne ránk. Hiába látjuk előre, abban a nagy pillanatban, amikor csakugyan megjelenik előttünk, fagyos lehelete átjárja, feldúlja, összeborzongatja, megreszketteti minden idegünket, eltompítja érzékeinket, lesújtja egész gondolkozásunkat. Megjelenésében van valami, ami szívünknek örökre megérthetetlen; valami borzalmasan leverő, süketítő, butító. Ambrus Zoltán
2. A haldoklás csak ritkán könnyû, bármit szeretnénk is gondolni róla. A testünk nem hajlandó küzdelem nélkül elengedni az életet: belekapaszkodik. Nem úgy halunk meg, hogy mondunk még néhány magvas gondolatot a bennünket könnyes szemmel körülálló családtagoknak, aztán kileheljük a lelkünket. Ha nem rángatózva, fuldokolva vagy köhögve múlunk el, és nem is kómában, akkor fokozatosan kell elsorvadnunk: a hús lassan elfogy a csontjainkról, a bőrünk és a szemünk sötétsárga színûvé válik, ha a májunk is felmondja a szolgálatot, aztán a hangunk elfogy, míg aztán a véghez közeledve már annyi erőnk sem marad, hogy kinyissuk a szemünket; mozdulatlanul fekszünk halálos ágyunkon. Egyedül ziháló lélegzetünk árulkodik arról, hogy még élünk. Henry Marsh
3. A halál az élet misztériuma. Mindig a szemünk előtt lebeg, és örök rejtély marad. Az élők látják, hogyan ügyködik a testben, milyen kitartó munkát végez rajta születésétől fogva, és csak akkor ütköznek meg rajta, amikor mozdulatlan misztériummá merevedik.
4. Az évek múlnak, ráncokra cserélik a szépséget, löttyedtségre az erőt, a belső csend ordítóvá mélyül. A Halál egyfolytában az ajtófélfát támasztja már, és ha kedve szottyan, elkapja az embert. Vavyan Fable
5. A halál a föltétlen bizonyosság. Addig a félelmes, göröngyös buktatóút, az élet. És közben néha a megnyugvás, hogy mindebben rend van. Márai Sándor
6. A halál mindig fájdalmas, felkavaró és megdöbbentő, még akkor is, ha számítunk rá, akkor is, ha tudjuk, hogy mindenki számára a legjobb megoldást kínálja a gyötrelmek megrövidítésével. És akkor is, ha tudjuk, hogy a halál nem egyéb, mint változás a lét forgatagában. Születünk és elmegyünk.
7. A halál egy sötét és végtelen mélység, amibe az ember beleordít. Megdobálja kővel, és hallgatja a visszhangokat, miközben igyekszik kitapogatni a határait. De semmit nem lehet biztosan tudni.
8. A halál figyelemre méltó dolog. Az emberek úgy élik az életüket, mintha nem létezne, és mégis, talán a halál az egyik legfőbb ok az életre. Néhányunknak annyira erősen benne van a tudatában, hogy dühössé és makaccsá válunk tőle. Néhányunknak szüksége van az állandó jelenlétére, hogy láthassuk, mi az ellentéte. Megint másokat annyira lefoglal, hogy már jóval azelőtt ott ülnek a váróteremben, mint hogy bejelentette volna érkezését. Félünk tőle, és mégis, a legtöbben leginkább attól félünk, hogy valaki mást ragad el, nem minket. Mert a halállal kapcsolatos legnagyobb félelmünk az, hogy elmegy mellettünk. És ott hagy minket magányosan. Fredrik Backman
9. A fájdalom szakítja ki belőlem a felismerést, s a tenger felett repülő sirályok megtört sikolya visszhangozza: halott. Titkos rejtekhelyemmé válik ez a szó. A jövőben együtt kelünk, együtt fekszünk. Magamra öltöm minden reggel, mint egy ruhát. Mindig ott lesz, ahol én. Mindenhova elkísér. Mindenhova. Ott lesz a takaró gyûrődésében, a széltől meglibbentett függöny suhogásában, mindenben, ami úgy piheg, mint a lélegző test, mindenben, ami dobog, mint a szív. Félelem fog el; sose szabadulok ettől a szótól. Edmonde Charles-Roux
10. A halál gyakran figyelmeztetés nélkül csap le. Lehetünk egészségesek, élvezhetünk finom ételeket a barátainkkal, miközben mégis az utolsó perceinket éljük. Hátrahagyjuk a barátainkat, félbevágott beszélgetésünket, megmaradt ételünket, befejezetlen terveinket. Matthieu Ricard