Ugrás a tartalomra
A halált az emberek, akik még nem ismerik, összetévesztik a meghalással, s ezért félnek tőle; mintha valaki a szülést, ami vér és sikoly, összetévesztené az élettel! A halál egészen más. Úgy meg tud tölteni egy embert, mint a kegyelem, vagy mint a mustárgáz a tüdőt: minden pórusunk megtelik vele. A halál teljes. Az emberi életben nagyon kevés dolog van, ami olyan teljes lenne, mint a halál.
Kapcsolódó idézetek
-
A halál figyelemre méltó dolog. Az emberek úgy élik az életüket, mintha nem létezne, és mégis, talán a halál az egyik legfőbb ok az életre. Néhányunknak annyira erősen benne van a tudatában, hogy dühössé és makaccsá válunk tőle. Néhányunknak szüksége van az állandó jelenlétére, hogy láthassuk, mi az ellentéte. Megint másokat annyira lefoglal, hogy már jóval azelőtt ott ülnek a váróteremben, mint hogy bejelentette volna érkezését. Félünk tőle, és mégis, a legtöbben leginkább attól félünk, hogy valaki mást ragad el, nem minket. Mert a halállal kapcsolatos legnagyobb félelmünk az, hogy elmegy mellettünk. És ott hagy minket magányosan.
Fredrik Backman
-
A halál olyan tény, amellyel mindnyájunknak szembe kell néznünk. Jöhet egy hosszú élet végén; de hirtelen elragadhat fiatal és erős embereket is. A halál elkerülhetelen. Mihelyt megszülettünk, elkezdünk feléje haladni. Nem annyira az a fontos, hogy mikor halunk meg, hanem az, hogy hogyan.
-
A halál mindig fájdalmas, felkavaró és megdöbbentő, még akkor is, ha számítunk rá, akkor is, ha tudjuk, hogy mindenki számára a legjobb megoldást kínálja a gyötrelmek megrövidítésével. És akkor is, ha tudjuk, hogy a halál nem egyéb, mint változás a lét forgatagában. Születünk és elmegyünk.
-
A halál nyújt nekünk kilátást. A halál az a hegytető, melyről végre beláthatja egész életét, a kezdettől a végig. A halál a teljesség.
-
Semmi se természetesebb, mint a halál, és mégis, a halál, ha szemtől szembe állunk vele, mintha valami kábultságot keltő ütést mérne ránk. Hiába látjuk előre, abban a nagy pillanatban, amikor csakugyan megjelenik előttünk, fagyos lehelete átjárja, feldúlja, összeborzongatja, megreszketteti minden idegünket, eltompítja érzékeinket, lesújtja egész gondolkozásunkat. Megjelenésében van valami, ami szívünknek örökre megérthetetlen; valami borzalmasan leverő, süketítő, butító.
Ambrus Zoltán
-
Az öregség és a halál két egymástól teljesen független fogalom, ha valaki öregszik, az még nem jelenti, hogy a halálához közeledik. A halál, csakúgy, mint a szerelem, váratlanul állít be, nem tudhatod, milyen úton érkezik, vagy hogy miért jön egyáltalán. A halál olyan, mint a szerelem, felbukkan és elillan, szélhez vagy szivárványhoz hasonlóan, és ki tudja, mi marad utána, ha egyszer elmegy.
-
Az élet nem más, mint előre nem látható események véletlenszerû szövedéke. A halál pedig viharfelhőként lóg az ember feje fölött, és időnként figyelmeztetés nélkül lecsap belőle a villám, ami csak fájdalmat és szenvedést hoz.
Arnaldur Indridason
-
A halál egyáltalán nem olyan rettenetes lény, mint ahogyan ostoba emberek hiszik. A halál nagy megnyugvás, csendesség. A halál olyan, mint egy jóindulatú óriás, amely, igaz, hogy letipor fenyőerdőket, és igaz, hogy tovább megy az északnémet síkságon is, csak akkor már szárazság a neve. A tisztességes halál jókedvû, nyugodt és csendes.
-
A halál olyan, mint valami rejtélyes dolog, egy folyamatos kérdés, ami még a legboldogabb napjainkban is foglalkoztatja gondolatainkat. Ha végül úgyis meg kell halnunk, akkor mi értelme van az életnek? Minden embert ez a kérdés foglalkoztat, erre keres választ. (...) És ha meg is találjuk rá a választ, az még nem jelenti, hogy valaminek a birtokában vagyunk, hanem azt, hogy attól kezdve szabadon élhetünk.
Susanna Tamaro
-
A haláltól azért félsz, mert élni szeretnél. Azért rettegsz tőle, mert úgy érzed, még van olyan tapasztalat, ami kimaradt az életedből. Sokan érzik úgy, hogy a halál megfosztja őket valamitől. A bölcs ezzel szemben tudja, hogy a haláltól inkább állandóan kap valamit. A halál értelmet ad az életnek. Te magad vagy az, aki eldobod az életedet; hiszen pocsékolod minden pillanatát. Beülsz a kocsidba, elmész innen oda, és közben semmit sem látsz. Mintha ott sem volnál. Azzal vagy elfoglalva, hogy elgondolod, mit fogsz csinálni a következő pillanatban. Gondolatban hetekkel, vagy talán évekkel magad előtt jársz. Nem az életet éled, hanem a gondolataidat - úgyhogy az életet te dobod el magadtól, nem a halál veszi el. A halál igazából a segítségedre van, amikor figyelmedet a jelen pillanatra irányítja.
Michael A. Singer