A hangolás egy minden koncerten előadott szimfónia, ami a legtömörebben beszél az élet szépségéről. A fiatalságról. A gyerekkorról. Csak most kezdődik minden. Enélkül nincs koncert. Enélkül nem lehet zenélni. Enélkül nincs semmi. Aztán, amikor már beint egy törékeny testû, minimum Liszt-díjas zsarnok, és előadatik a bepróbált mûsor (jó esetben egy kis bepróbált ráadással), valójában már az elkerülhetetlen vég, a ruhatár felé tartunk.

Kapcsolódó idézetek

1. Ez a gitár olyan, mint a lelkünk. (...) Lehangoltan nem szól. Fájdalmasan zörög. Ahhoz, hogy fölzendüljön rajta a dal, fel kell hangolnom! Ez a titok! Lehangolt lélekkel nem hallunk, nem látunk, nem szól a muzsikánk. (...) Hangoltság nélkül nincs szépség, nincs zene. Öröm sincs! Müller Péter
2. Hiába neveltem magamból zenehallgató embert, számomra a koncert legfontosabb pillanatai azok, amikor a zenekar beérkezik a helyére, némi széknyikorgatás után az oboa megad egy A-t, és mindenki rákezd. Hangolnak. Tíz másodperc. Megnyílnak a rétegek, kibomlanak a hangzások szférái. Mintha kinyílna a koncertterem teteje, és felette maga az égbolt a május végi fél nyolcas lemenő napban, mint a római freskókon. Merő giccs. De mindegy is, mert belép a karmester vagy a zongorista vagy mindkettő, és mindenki tapsol, és vége ennek a spontán, magától születő mûnek. Megint néma csend, beint a főnök, és innentől mindent csak kottából. Nevetséges, de én sajnálom, ha elkezdődik, amire valójában befizettem. Maga a koncert. Addig ezek a fekete ruhás emberek mind egyszerre, mégis magukban játszottak. Csakis a hangszerük hangjára figyeltek.
3. A zene mindig a párbeszédről szól. Szerintem a koncerteken is, bár a közönségnek nem szabad hangosan beszélnie, párbeszéd folyik. A zene arra késztet, hogy gondolkodj el rajta, hogy reagálj rá, hogy legyenek elvárásaid, hogy legyél meglepve, ha valami olyasmi hangzik el, amire nem számítottál.
4. Az a zene szól benned, amelyre hangolva vagy. És az igazi zene mindig szép és biztató és boldogító. Az már nem zene, ami nem dob fel, nem gyönyörködtet, nem tölt el örömmel, hogy élni - ha nehéz is, de - jó! Müller Péter
5. A hangszeres zene az egyetlen olyan mûvészet, amelyben a forma és a tartalom megkülönböztethetetlenek egymástól. Soha nem állíthatjuk teljes bizonyossággal, miről "szól" egy zenei kifejezés (...). Egy pikniket ábrázoló Manet-festmény a piknikről szól. A hangszeres zene szépsége, úgy tûnik, nem kívülről, hanem belülről fakad.
6. A test csak hangszer, amin megszólal a dallam. Lehet ez egy szomorú, fáradt dallam. De lehet vidám is, tele életörömmel. Agatha Christie
7. A zenével mindent el lehet mondani. Persze, fül kell hozzá. Épp úgy, mint a társmûvészetekhez. E jelképes fül nélkül csak egyetlen dolog marad ki az ember életéből: a katarzis. Ha egy zenemû, kép, olvasmány vagy bármi felkavar és feszültséget kelt az emberben, az ember máris gazdagabb lett. Megérintette a mûvészet. Vavyan Fable
8. Aki zenével indul az életbe, bearanyozza minden későbbi tevékenységét, az életnek olyan kincsét kapja ezzel, amely átsegíti sok bajon. A zene tápláló, vigasztaló elixír, és az élet szépségét, s ami benne érték, azt mind meghatványozza. Kodály Zoltán
9. Minden élet egy zenemû, s mint a zene, befejezettek vagyunk. Egyedi alkotások. Olykor harmonikusak, olykor disszonánsak.
10. Képzeld el, hogy egy olyan zenekart hallgatsz, amelyben a dob hangja minden mást elnyom. Ahhoz, hogy élvezhessük a szimfóniát, minden egyes hangszerre figyelmesnek kell lennünk. Ahhoz, hogy igazán szeressünk, érzékenynek kell lenned minden egyes körülötted lévő személy és tárgy egyediségére. Nehezen mondhatnánk azt, hogy szeretsz valakit, vagy valamit, ha észre sem veszed. Ha pedig csak néhány dologra és személyre figyelsz, miközben másokat észre sem veszel, az egyáltalán nem szeretet, mert a szeretet senkit és semmit sem zár ki; az magához öleli az élet teljességét; a szimfóniára, mint összhangzásra figyel, és nemcsak erre vagy arra a hangszerre. Anthony de Mello