Ugrás a tartalomra
Hiába neveltem magamból zenehallgató embert, számomra a koncert legfontosabb pillanatai azok, amikor a zenekar beérkezik a helyére, némi széknyikorgatás után az oboa megad egy A-t, és mindenki rákezd. Hangolnak. Tíz másodperc. Megnyílnak a rétegek, kibomlanak a hangzások szférái. Mintha kinyílna a koncertterem teteje, és felette maga az égbolt a május végi fél nyolcas lemenő napban, mint a római freskókon. Merő giccs. De mindegy is, mert belép a karmester vagy a zongorista vagy mindkettő, és mindenki tapsol, és vége ennek a spontán, magától születő mûnek. Megint néma csend, beint a főnök, és innentől mindent csak kottából. Nevetséges, de én sajnálom, ha elkezdődik, amire valójában befizettem. Maga a koncert. Addig ezek a fekete ruhás emberek mind egyszerre, mégis magukban játszottak. Csakis a hangszerük hangjára figyeltek.
Kapcsolódó idézetek
-
Jó koncerten eggyé válok a dallamokkal, a ritmussal, a hangszínnel, s magasra repülök, mint a költöző madarak. Ha vége, alig tudok leszállni a földre.
Vámos Miklós
-
A hangolás egy minden koncerten előadott szimfónia, ami a legtömörebben beszél az élet szépségéről. A fiatalságról. A gyerekkorról. Csak most kezdődik minden. Enélkül nincs koncert. Enélkül nem lehet zenélni. Enélkül nincs semmi. Aztán, amikor már beint egy törékeny testû, minimum Liszt-díjas zsarnok, és előadatik a bepróbált mûsor (jó esetben egy kis bepróbált ráadással), valójában már az elkerülhetetlen vég, a ruhatár felé tartunk.
-
A zene mindig a párbeszédről szól. Szerintem a koncerteken is, bár a közönségnek nem szabad hangosan beszélnie, párbeszéd folyik. A zene arra késztet, hogy gondolkodj el rajta, hogy reagálj rá, hogy legyenek elvárásaid, hogy legyél meglepve, ha valami olyasmi hangzik el, amire nem számítottál.
-
Egy jó zenekarban szeretni kell egymást a zenészeknek - legalábbis addig, amíg játszanak. Lehet, hogy a koncert előtt és után utáljuk egymást - de amíg játszanak, kb. két órán át, együtt kell, hogy legyenek egymással, mint a szerelmesek. Ne becsüld le a két órát! Az is nagy adomány.
Müller Péter
-
Éppen a színpadon a legőszintébb az ember, mert esszenciálisan hozza ki magából azokat az érzéseket, amelyek egyébként is benne vannak. A színpadon nem színlelsz, hanem minden meg is történik veled az alatt a két és fél, három óra alatt, ameddig az előadás tart. Ha csak úgy teszel, mintha megtörténne, akkor régen rossz...
Für Anikó
-
Egy zenész akkor érzi magát a legjobban, amikor játszik. Van olyan, hogy nem az a legjobb napja, de akkor is az a legjobb, mert az a legközelebbi.
-
Mindegyik muzsikus a maga kis hangszerén játszik, és mit sem tud a levegőt betöltő komplikált harmóniákról. Csak a maga kis szerepével van elfoglalva. De tudja, hogy a szimfónia szép, szép akkor is, ha senki sem hallja és meg van elégedve a maga szerepével.
William Somerset Maugham
-
Hagyjuk hatni magunkra a naplementét, egy hegyet, egy fát, virágot, állatot. Ha zenét hallgatunk, átmenetileg felejtsük el a zeneszerzőt, a karmestert, az egyes hangszerek szólamait - adjuk át magunkat csak a hangzásnak.
Popper Péter
-
Egyszer csak meghallod. Nem, nem őt. A zenét. A zenét, amit hallanod kell. Hallgatnod. Vele együtt. Szótlanul, mégis, többet elmondva minden szónál. Mert ez a dal kézen fog és hozzávezet. Csodálatos pillanatok. Amilyeneket még sosem éltél át. És csak ülsz és mosolyogsz... És nem találod a szavakat. Csak hallgatod a zenét, hallgatod vele együtt. (...) Ebben a dalban, a dal perceiben, érzésében, szavaiban, hangjaiban most együtt vagytok. Szótlanul. A legszebb ajándékot kapod tőle ebben a dalban. Õt.
Csitáry-Hock Tamás
-
Képzeld magad egy koncertterembe, ahol a legédesebb zene dallamait hallgatod, amikor hirtelen eszedbe jut, hogy elfelejtetted bezárni az autódat. Nyugtalankodsz a kocsi miatt, nem tudsz kimenni a teremből, de a zenét sem tudod már élvezni. Tökéletes példája ez annak az életnek, amit a legtöbb ember él.
Anthony de Mello