Ugrás a tartalomra
A hangya döglött legyet cipel, de a hangya túl kicsi ahhoz, hogy élhessen, a légy elég nagy volna hozzá, de döglött, az eleven hangya mozgatja, ezért mégis élőnek látszik, az élő halott, a halál terhétől a halott élőnek látszik, de valójában nem az. A halál és az élet elválaszthatatlanul összefonódik, a halál átjárja az élet teljességét, és ez a szöveg szinte minden pillanatában és minden szintjén tetten érhető. A halál megeszi az életet, és jelen van mindenben.
Kapcsolódó idézetek
-
Sohasem lehet tudni, honnan jön a váratlan. Az élet mélységei félelmetesek. Kis gyûlölet nincs. A gyûlölet mindig rettenetes. Nagyságát a legkisebb lényben is megőrzi, s mindig teljes marad. Az elefánt, ha egy hangya gyûlöli, veszélyben forog.
Victor Hugo
-
Minden állandó mozgásban van, és noha egy fal két téglája egyformának látszik, sosem lesz azonos a kettő. És ami még fontosabb, ugyanaz a tégla sem marad ugyanaz. Elhasználódik, észrevétlenül szétmállasztja a levegő, a hideg, a meleg, az eső, és ha évszázadokon keresztül figyelemmel kísérhetnénk, végül csak a hûlt helyét látnánk. Minden élettelen dolog szétforgácsolódik, minden élő haldoklik.
Paul Auster
-
Meghal egy ember, de minden megy tovább, még a nap is újra felkel. (...) A halál az élet közepén található, és az élet körbeveszi a halált.
-
A halál ott ólálkodik mindenütt: a földimogyorós zacskóban, a félrenyelt húsfalatban, a kezed ügyébe eső cigarettás dobozban. Õ mindig ott van a közeledben; ahány ellenőrzőpont csak van a halandó és az örökkévalóság között, Õ ott áll mindegyiknél. Rozsdás tû, mérges bogár, áram alatt lévő földelt vezeték, erdőtûz, görkorcsolya, amelyen a hülyönc kis kölykök egyenesen beleszáguldanak a forgalmas útkereszteződésbe - neki mindegy.
Stephen King
-
A halál mindig fájdalmas, felkavaró és megdöbbentő, még akkor is, ha számítunk rá, akkor is, ha tudjuk, hogy mindenki számára a legjobb megoldást kínálja a gyötrelmek megrövidítésével. És akkor is, ha tudjuk, hogy a halál nem egyéb, mint változás a lét forgatagában. Születünk és elmegyünk.
-
A halál az élet misztériuma. Mindig a szemünk előtt lebeg, és örök rejtély marad. Az élők látják, hogyan ügyködik a testben, milyen kitartó munkát végez rajta születésétől fogva, és csak akkor ütköznek meg rajta, amikor mozdulatlan misztériummá merevedik.
-
A halál és az élet együtt él bennünk, minden másodpercben újra és újra megharcolva az uralomért, és ha az élet veszít, a testünk cserbenhagy bennünket. De ez nem jelenti azt, hogy nyom nélkül eltûnünk. Mindenki, aki valaha ezen a világon élt, nyomot hagyott benne, és bár testét sírba viszi, tudását és szellemiségét megőrzi az utódai számára.
-
A halál olyan tény, amellyel mindnyájunknak szembe kell néznünk. Jöhet egy hosszú élet végén; de hirtelen elragadhat fiatal és erős embereket is. A halál elkerülhetelen. Mihelyt megszülettünk, elkezdünk feléje haladni. Nem annyira az a fontos, hogy mikor halunk meg, hanem az, hogy hogyan.
-
A halált nem szabad tétlenül elfogadni. Lehet, hogy "hozzátartozik" az élethez, ám továbbra is ellenség, amellyel fel kell venni a harcot, és amelyet le kell győzni.
-
Az élet egyszerre öröm és fájdalom. S amíg lélek van a testben, mindkettőt átéljük. A derût és a bánatot. A találkozást és az elhagyatottságot. Azt, hogy "vele" - és azt, hogy "nélküle". Csak a holt nem érzi mindezeket, mert nem létező. Közönyös. Nincs. Csak az fáj, ami él.
Müller Péter