Ugrás a tartalomra
A hasonlóságok révén lépünk közös útra. A különbözőségek révén maradunk együtt.
Kapcsolódó idézetek
-
A hasonlóságok összehozzák az embereket.
-
Összetartozunk, összevonzzuk egymást. Találkozni akarunk. S ezért odaadjuk magunkat, s elfogadjuk egymást.
Müller Péter
-
Sokkal több dolog van, ami közös bennünk, mint ami elválaszt. Erre pedig kifejezetten jó néha rálátni.
-
Mindnyájan más egyéniségek vagyunk, mást hozunk magunkkal, és így szövődik köztünk barátság.
-
A különbségeink tesznek egyediekké, és ha a különbségeket szeretettel kombináljuk, akkor hosszan kitart. Végül is ez az, ami erősebbé teszi a kapcsolatainkat.
-
Úgy tûnik, mintha a hasonlóság tartósabbá tenné a párkapcsolatot. A különbözőség viszont izgalmasabbá.
Bereczkei Tamás
-
Akármiben különbözzünk is, közös bennünk, hogy szeretni vágyunk, és azt is szeretnénk, hogy szeressenek. Csupán az különít el egymástól, ahogy megpróbáljuk megvalósítani.
Stephanie Dowrick
-
Eredendően Egységben, a másság azonosságában létezünk.
-
Menjünk bár egymás mellett, járás közben bizonyosan más és más élményben lesz részünk.
-
Minden nyilvánvaló ellentét ellenére, mindannyiunknak hasonló emberi szükségletei és félelmei vannak; mindannyian ugyanazon az ösvényen járunk, és egymást irányítjuk. Ennek megértése együttérzéssel tölthet el bennünket.
Dan Millman