Ugrás a tartalomra
A házasságban egy kis ravaszság a főtudomány. Elsiklani a dolgokon, kicsit nyájaskodni, aztán tehetsz, amit akarsz. Nem az a fő, hogy felül maradjunk a szóvitákban, hanem hogy belsőleg szabadok maradjunk, és simán éljünk.
Kapcsolódó idézetek
-
A szerelem butaság, ami csak arra jó, hogy elvegye az ember eszét, és megbolondítsa. A házasságban a ragaszkodás, a tisztelet és a hûség a legfontosabb dolog. Ha ezek jelen vannak, a házasság jól fog mûködni.
-
Ha nem is beszélgettünk az életünket érintő legfontosabb dolgokról, de legalább röhögni tudtunk együtt. Nem kevés ez egy házassághoz, de biztosan tudhatóan nem elég.
Sándor Erzsi
-
A házasság mélységes szeretetről, egymásrautaltságról, elfogadásról, gondoskodásról, közös akaratról, megnyugvásról és önzésről is szól. Az is hozzátartozik, hogy megtanulom a másik szokásait, elviselem, ha morcos, segítek a fájdalmán, örülök a sikereinek, ott vagyok, amikor kell; minden apró kis hasztalannak tûnő pillanatban részévé válok az életének, egészen addig, amíg engedi, vagy ameddig nekem is jó.
-
A házasságban mindkét félnek arra kell törekednie, hogy a társa javát tartsa szem előtt. Ám ha nincs meg az egyensúly, és egyikük mindent belead, míg a másik csak kiveszi belőle a magáét, akkor bizony baj van.
-
A házasság mindenkinek nagy emberi vizsga, egymás szokásait tiszteletben kell tartani, elnézőnek kell lenni a másikhoz, már csak azért is, hogy az is elnéző legyen mihozzánk. Senki nincs hiba nélkül.
Hajnal Gábor
-
A házasság olyan hatalmas, titokzatos, intim dolog. Nincs két házasság, amelyet tudományos alapon össze lehetne hasonlítani, rengeteg különböző tényezőn múlik, de leginkább azon, hogy két ember mit képes elviselni.
Taffy Brodesser-Akner
-
Te meg én házasok vagyunk, bármi történjék is velünk. Szokásává lettünk egymásnak. És a megszokás, nézetem szerint, bármilyen alkalmi izgalomnál fontosabb. A lassú, hosszú, folyamatos együttlét... ez az, ami éltet... és nem holmi esetleges kaland. Ha együtt él két ember, lassan-lassan eggyé válnak szinte, együtt és egymásban rezdülnek. Ez a valódi titka a házasságnak.
David Herbert Richards Lawrence
-
A házas életben egy kis veszekedés is többet ér, mintha minden fél érzéseit és gondolatait magába zárja. Ha egyetértést akarunk, az az első feltétel: hogy értsük egymást; s ehhez szükséges hogy szóljunk.
Eötvös József
-
A boldog házasság tisztán véletlen dolga. Bármilyen jól ismerték a jövendő házastársak egymás természetét, bármennyire hasonló hajlamaik voltak a házasság előtt, ez cseppet sem mozdítja elő boldogságukat. Később mindig ellentétek fejlődnek ki köztük, s ez elég ok a súrlódáshoz. Legjobb, ha az ember minél kevesebbet tud a másik hibáiról, akivel az életét le kell élnie.
Jane Austen
-
A házasság nem könnyû. Sok munkát igényel. Ha pedig még a gyerekek is belépnek a képbe, egy teljesen új mérkőzés veszi kezdetét. A feladat tehát nem más, mint hogy elnavigálj az életed ezen új szakaszában, az apaságban, úgy, hogy megőrzöd a házasságodat és a józan eszedet is.