Ugrás a tartalomra
A helyzet bonyolultabb annál, hogy "van még tíz évünk, hogy megmentsük a világot, különben kipusztulunk", de a 2020-as évek életbevágóak életmódváltásunk szempontjából. A lehetőségek ajtaja napról napra záródik, de még nyitva van.
Kapcsolódó idézetek
-
Létfontosságú, hogy mit teszünk a következő évtizedben. Most a lehetőségek még adottak, de az ajtó gyorsan záródik. Cselekednünk kell. Jobb lett volna tegnap lépni, ma még nem késő, de holnap már az lesz.
-
Az életünk arról szól, hogy ahogy múlik velünk az idő, úgy kopnak le rólunk a képességek. Egyre inkább hegyesedünk. Egyre inkább kevés dolog marad, amivel foglalkozni tudunk, egyre rövidebbek a napok. Jót tesz mindenkinek, ha ki tud nyitni ajtókat az életében. Hiszem, hogy az egyes területeknek a kultúrán belül is, de a társadalmon belül is ezek az ajtónyitások jót tesznek.
Kőrösi Zoltán
-
Mi vagyunk az a generáció, melynek meg kell mentenie az emberiséget. Lehet, hogy kényelmetlen a szerep, de ez a helyzet. Nekünk legalább még van esélyünk megmenteni a bolygót. A jövő generációinak már lehet, hogy nem lesz esélyük.
-
Furcsa, hogy a kor előrehaladtával az ember mennyire másképpen gondolkodik a sorsról és a végzetről. Fiatalon még meg vagyunk győződve arról, hogy az élet csupa választási lehetőség. Ott állunk megannyi ajtó előtt, kinyitunk egyet, mögötte még több ajtó, ott is választunk egyet és így tovább. De nemcsak azt választjuk ki, hogy mihez akarunk kezdeni, hanem azt is, hogy mivé akarunk válni. És igazából még az sem zavar, ha hangos csattanással időről időre bezárul mögöttünk egy ajtó. Ahogyan az sem, hogy az ajtók közül sok ugyanoda vezet, ahová történetesen egy másik is. És az sem baj, ha az ajtó zárva van, hiszen ott van a többi, lehet újra próbálkozni. Az, hogy a választási lehetőség csupán illúzió, fel sem merül bennünk, hiszen csak azt akarjuk megtudni, hogy mi van az ajtó mögött, a mögött, amiről azt reméljük, hogy közelebb visz a titok nyitjához. Amíg ifjú az ember, így tekint az életre. Aztán valamikor, amikor az ember nagyjából az élete feléhez ér, megváltozik. Kétségek, csalódások, kudarcok, felesleges ismétlődések veszik át a kíváncsiság helyét. Lassan kezdjük felfogni, hogy már több ajtó van zárva előttünk, mint ahányon még benyithatunk. Egyre többet tekintünk hátra, ahelyett, hogy előre néznénk. Ami eddig jelentéktelen volt, annak hirtelen óriási súlya lesz.
Richard Russo
-
Lehet, hogy hagyományos értelemben véve nem "menthetjük meg" a bolygót, de lakható maradhat. A lehetőségek gyorsabban olvadnak, mint a jégsapkák, de van még belőlük. Most van itt az idő a cselekvésre.
-
Lehet, hogy elcsépelt kijelentés, de igaz: a múlt már nem él, a jövő még nem létezik, csak a ma van! És ha most nem cselekszünk, akkor holnap talán már késő lesz. Bármikor véget érhet az élet, ezért aztán most kell élni, most kell megtenni azt, amit akarunk. És nem csak beszélni róla.
-
Volt idő, amikor a természeten múlt, hogyan maradhatunk életben. Most rajtunk múlik, hogy a természet hogyan maradhat életben.
-
Bár a várható élettartam ma hosszabb, mint pár száz évvel ezelőtt, de az, ahogyan ez a hosszabb élet eltelik, közel sem ideális. Sajnos, jelen életmódunk mellett gyakran előfordul, hogy mire valaki felépíti a megfelelő egzisztenciát, addigra feláldozza érte az egészségét. Igenis számít, hogy buzog bennünk az energia, eltölt a hála, terveink vannak, és alig várjuk a következő élményeinket, vagy derékfájás, hátfájás, fejfájás miatt a túlélésről szólnak a mindennapjaink.
Iller Barbara
-
A Nap kihûl, a bolygó elsötétül, az ember kihal. Én azt mondom, rendben, és akkor? Ez még nem következik be újabb 10 milliárd éven belül. Most élünk. Mármint a most-ban élünk. Meg kell ragadnunk a jelent két kézzel. Át kell mennünk a fényen, felmelegedni a naptól... amíg csak lehet.
-
Újévkor sokan tesznek fogadalmat, hogy megváltoztatják addigi szokásaikat, életvitelüket. A siker egyik kulcsa talán az, hogy nem kell azonnal és mindent megváltoztatnunk, megfogható és kivitelezhető célokra van szükség. (...) Érdemes őket kipróbálni - egy hét erejéig. Utána még egy hétig... meg még egy hétig... és lassan összeáll az az életmódváltás.