Ugrás a tartalomra
Újévkor sokan tesznek fogadalmat, hogy megváltoztatják addigi szokásaikat, életvitelüket. A siker egyik kulcsa talán az, hogy nem kell azonnal és mindent megváltoztatnunk, megfogható és kivitelezhető célokra van szükség. (...) Érdemes őket kipróbálni - egy hét erejéig. Utána még egy hétig... meg még egy hétig... és lassan összeáll az az életmódváltás.
Kapcsolódó idézetek
-
Újév első napja (...), illetve ezek a napok alapvetően az újévi fogadalmakról szólnak, az emberek nagy elhatározásokba vágják a fejszéjüket. Elhatározzák, hogy mit fognak megváltoztatni az életükben, mit fognak másként csinálni, mint eddig, és hogyan fogják gyökerestől felforgatni az eddigi életüket. Aztán elkezdik egy-két hét, egy-két hónap, és kiderül, hogy nem mindegyik fogadalom volt tartható. Sokszor nem is a belső elhatározás hiányzik ezek mögül, - nyilván az is előfordul -, de legtöbbször általában az szokott kiderülni, hogy olyan struktúrákba, akadályokba, korlátokba ütközik a változtatni kívánó egyén, amelyeknek a létezéséről lehet, hogy korábban nem is tudott, de közben mégiscsak kikerülhetetlenül meghatározza az ő életét. (...) Változtatni bár jó, és van, amikor kívánatos, de nem mindig szükségszerû, és nem mindig könnyû. Számos buktatója van a dolognak, úgyhogy semmi baj nincs azzal, hogyha nincsen egyetlen újévi fogadalmad sem, semmi baj nincs azzal, hogyha nem akarod megváltoztatni gyökerestől az életedet.
-
Aki ragaszkodik a hagyományokhoz, annak csakis egy nap jöhet szóba, amelyen tudatosan visszatekint, majd a jövőbe, hogy fejlessze önmagát - és ez január 1-je. Sokunk számára az újévi fogadalmak jelentik a testi-lelki egészségünket illető elhatározások kulcsfontosságú pontjait, melyeket 12 hónapon át követhetünk majd.
-
A hosszabb és jobb minőségû élethez a mindennapi viselkedés tartós megváltoztatása a kulcs. Ennek részeként változtatnunk kell étkezési szokásainkon és mozgáshiányos életmódunkon. A viselkedésváltozást nem adják receptre. Nekünk kell elhatároznunk.
-
Az újévi fogadalmak túlságosan ambiciózusak. Célkitûzéseinkben a határ a csillagos ég: tiszta kitûnő leszek, hetente háromszor lemegyek a konditerembe és a többi. Mindezek elméletben roppant pozitív elhatározások, de a megvalósításukhoz vezető út még nyomokban sem létezik, nemhogy előttünk kanyarogna. Hogy sikerrel járjunk, ahhoz száz meg száz kisebb változtatást kéne végrehajtanunk, amelyek mellé nem jár útmutató, hogy lépésről lépésre mindent elmagyarázzon.
Amy Cuddy
-
Újév. A fogadalmak időpontja, amikor hisszük, hogy reggel valami jobb és boldogabb kezdődik. Elég, ha hagyjuk, hogy hasson ránk a fizikusok és csillagászok által megállapított kezdet mágiája, lenullázzuk a számlálót, összeállítjuk a fogadalmak és eskük listáját, amelyet úgysem tartunk be. Már az újévi ebéd után rágyújtunk az első cigarettára, január közepén már nem hiszünk abban, hogy az év végére folyékonyan beszélünk angolul, a fogyókúrát elhalasztjuk "jobb időkre", a nyári szabadságra. Addig úgyis mindenki elfelejti. De ezen a kivételes újévi éjszakán még mindig úgy érezzük, hogy nemcsak új év kezdődik, hanem most kezdődik minden.
-
Nem új év kell. Nem fogadalom. Az álmok eléréséhez nem. Mert az álmod mindig veled van, benned van. Nem évkezdettől, nem naptártól függ. Csak tőled. Nem fogadalmak kellenek, nem újévi elhatározások. Csak te kellesz. Mert nem a fogadalmakon múlik, hogy valamit megteszel-e az új évben. Csak rajtad múlik. Nem egy évkezdethez kell kötni az álmaidat. Azokat bármikor megvalósíthatod. Ehhez nem kell január elseje. Nem kell új év. Ehhez csak egy kell. Te magad.
Csitáry-Hock Tamás
-
A fogadalmakat nem az újévhez kötöm. Ha valamit megfogadok, kitûzök egy célt magam elé, akkor mindent megteszek annak érdekében, hogy elérjem - újévtől függetlenül.
-
Maximum három újévi fogadalmat érdemes tennünk, mert így nagyobb az esélye, hogy mindet betartjuk. És milyen igaz! Régebben mindig többoldalnyi fogadalmat írtam, és aztán februárra, mikor csak egyet sikerült teljesítenem (és soha nem azt, hogy kevesebb csokit fogok enni), olyan bûntudatom lett, hogy már nem is próbálkoztam tovább.
Zoe Sugg
-
Elolvashatok sok könyvet, elmehetek tanfolyamokra, és lehet, hogy ideiglenesen jól érzem magam a bőrömben, de aztán minden visszarendeződik az alapszintre, ha nem kezdem el cselekedni mindazt a tudást, amit elsajátítottam. Ahhoz, hogy változás álljon be valakinek az életében, szerintem fontos az elköteleződés, hogy megérjen az emberben az a gondolat, hogy na, készen állok arra, hogy másként csináljam a dolgaim, mint ahogy eddig csináltam.
Bagdi Bella
-
A gyors, lehetőleg azonnali - vagy legfeljebb másnapra halasztott - változások kecsegtetnek valós sikerrel. Mert ha elindul a huzavona, hogy előbb erőt gyûjtesz, rákészülsz, és csak a jövő héten vagy a jövő hónapban kezded el a dolgot, akkor valószínûleg minden marad a régiben.