Ugrás a tartalomra
A hírnév egy nagyon kövér néni, aki nem hál együtt az emberrel, de amikor az ember felébred, mindig ott áll az ágya előtt, és nézi.
Kapcsolódó idézetek
-
A hírnév általában véve különös és szeszélyes.
-
A hírnév hûtlen barát.
Joanne Kathleen Rowling
-
A hírnév nemtörődömséghez vezet.
David Van Reybrouck
-
Egymás mellett fekszünk behunyt szemmel, és úgy teszünk, mintha aludnánk. Tudom, hogy ébren van, ő is tudja, hogy én ébren vagyok, több évtizednyi házasság után ezt megérzi az ember. Sok rosszabb létezik annál, mint egymás mellett feküdni és úgy tenni, mintha aludnánk.
Sigrídur Hagalín Björnsdóttir
-
A hírnév olyan, mint a macskaalom. Naponta változhat. Igazából változnia is kell.
Candace Bushnell
-
A hírnév olyan szörnyeteg, amit nem lehet irányítani, sem pedig felkészülni rá.
-
Valahogy minél öregebb leszek, és minél többet látok, embereket, szomorúságot, betegséget, meg mindent, annál jobban sajnálok mindenkit. Mondhatom, néha nem tudom, mi lett azokból a jó öreg, szigorú elvekből, amelyekre a nénikém nevelt. Igen vallásos asszony volt és módfelett kényes. Nem volt olyan szomszédunk, akinek ne tudta volna oda-vissza az összes hibáit.
Agatha Christie
-
Ne kívánd azt, amit általában hírnévnek, dicsőségnek neveznek: mert a híres emberek kirakatban tarkállanak, mint egy halom sütemény s a kíváncsiság légy-felhőként lepi és mocskolja őket; a hírnév nem dicsőség, hanem nyomorúság és megaláztatás.
Weöres Sándor
-
Az átlagembert, aki a mindennapok életét éli, a hírnév valami hipnotikus erővel vonzza. Egyesek inkább pokolra jutnának, mint hogy a névtelenségben létezzenek. De akadnak kevésbé szerencsések is, akik hírhedtségre kárhoztattak, és rossz hírük súlyosabb ítélet, mint bármelyik börtönbüntetés.
-
A hírnév olyasvalami, amihez a léten túl is ragaszkodik az, aki valaha egyszer már szert tett rá.