Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Egymás mellett fekszünk behunyt szemmel, és úgy teszünk, mintha aludnánk. Tudom, hogy ébren van, ő is tudja, hogy én ébren vagyok, több évtizednyi házasság után ezt megérzi az ember. Sok rosszabb létezik annál, mint egymás mellett feküdni és úgy tenni, mintha aludnánk.

Sigrídur Hagalín Björnsdóttir
☸️ Buddhizmus 🔮 Jövőkép
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Az ágy közös még, de az agy már nem, ha jobbra mennék, te arra nem. Már más érdekel, már mást néznék, már máshogy érzek, már másképp, rég, Pedig nem hibáztunk, csak valahogy elmúlt, egymás mellett, valami elmúlt. Halott Pénz
  2. Megosztottuk egymással az álmainkat, és rengeteg tervünk volt. (...) Ma már úgy érzem, mintha egy rossz, de múló álom lett volna. Hogyan lehetséges, hogy két ember egymásba szeret, s olyan sok mindent megosztanak egymással, aztán ez az egész szinte egyetlen éjszaka szertefoszlik.
  3. Ébren fekszem, és félek, hogy eltûnsz és sosem térsz vissza. Ébren fekszem, és azokon a dolgokon rágódom, amelyekről félig-meddig tudok a jövőből. De teljes mértékben hiszem, hogy nekünk együtt kell lennünk. Audrey Niffenegger
  4. Az évek során oly bensőségessé, meghitté váltunk egymás számára, hogy ha néhány órára el kell válnunk, valósággal fájlaljuk a másik hiányát. Ez az érzés sokkal több, mint a szerelem. Vavyan Fable
  5. Jobb lenne a világ, ha többet aludnánk, vagy legalábbis több időt töltenénk az ágyban. Vannak emberek, akiket nem nagyon kedvelek, amikor ébren vannak, viszont egyáltalán nem zavarnak, amikor alszanak, és a nyáluk a párnájukra csorog. Robert Fulghum
  6. Mi van, ha rájövünk, nem mûködik a dolog közöttünk? Mégis kitartunk egymás mellett és elfogadjuk, hogy veszekszünk (...), de nem tudunk egymás nélkül élni. S így éljük le az életünket, boldogtalanul. Mégis boldogan, mert együtt vagyunk.
  7. Az a gondolat, hogy jobban járunk, ha egy és ugyanazon személlyel éljük le hátralevő éveinket, nem a lét természetes, időtlen igazsága, hanem egy hiedelem, amelyet igaznak akarunk tudni. Az, hogy lemondunk magányunkról, függetlenségünkről, sokkal nagyobb áldozat, mint a legtöbben gondolnánk. Hiszen, ha megosztjuk valakivel az élőhelyünket, az életünket, az nyilvánvalóan nehezebb, mint egyedül lenni. Sőt, mi több, a páros élet gyakorlatilag lehetetlennek tûnik, nem igaz? Hát nem képtelenség, hogy keresnünk kell magunknak egy másik embert, akivel aztán leéljük az egész életünket? Akivel együtt öregszünk, együtt változunk? Akit nap mint nap látunk, és nap mint nap reagálunk a hangulataira, igényeire?
  8. Gyakori hiba, hogy egy idő után a párok elkényelmesednek, elfelejtik, hogy megszerezni könnyebb, megtartani viszont annál nehezebb a másikat. Apró figyelmességekkel kell ébren tartani a szerelmet. Mindkét félnek tennie kell a harmonikus kapcsolatért.
  9. Aludni súlyos hiba. Talán jobb egész éjjel ébren maradni, hogy azok az emberek, akiket szeretek, ne tûnhessenek el a semmiben. Fabio Geda
  10. Olyan életet éltünk le együtt, amiről a legtöbb ember nem is álmodhat, és mégis, most, hogy rád nézek, megijeszt a tudat, hogy hamarosan mindennek vége. Mindketten tudjuk, milyenek a kilátásaim, és hogy ez kettőnk szempontjából mit jelent. Látom a könnyeket a szemedben, és jobban féltelek, mint te engem, mégpedig attól a fájdalomtól, amin tudom, hogy keresztül kell menned. Nicholas Sparks
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat