Ugrás a tartalomra
A hit olyasmi, amiben az embernek hinnie kell. Valami, amibe bizalmat kell helyeznie, a hitét. Ha be lehet bizonyítani, akkor az tény, és a tényhez nincs szükség hitre, hogy higgyünk benne.
Kapcsolódó idézetek
-
A hit az, hogy bízunk valamiben. És ha már úgy látszik, hogy semmi sem maradt, amiben bízhatunk, akkor is bízunk magában a hitben, ami tovább lelkesít.
-
Mi a hit? Egy meggyőződés bármiféle bizonyíték nélkül. Én nem akarom megmondani senkinek, hogy miben higgyen, de én a magam részéről hibásnak tartok elhinni olyasmit, amit nem támasztanak alá tények. A megoldás az, hogy addig ne higgyünk, amíg nem áll rendelkezésre meggyőző bizonyíték.
Carl Sagan
-
Ha valakinek elég bizonyítéka van, hogy alátámassza hiedelme egy adott állítását, akkor nem a hit alapján fogja elfogadni azt. A "hit" szót az ember akkor használja, ha nincsen elég bizonyítéka, de ennek ellenére hisz, bárhogy is legyen.
Peter Boghossian
-
A hit azt jelenti, hogy az ember elhiszi, amit még nem lát. Ennek a hitnek pedig az a jutalma, hogy látni fogja azt, amiben hisz.
Szent Ágoston
-
A hit lényege, hogy reméljük, Isten tényleg létezik. Ezen túlmenően a hit azonban azt jelenti, hogy tudjuk, hogy Isten létezik.
Adam Makos
-
Könnyû akkor hinni és jónak lenni, amikor nincs baj és minden rendben megy. Ez a hit azonban nem hit, csak a dolgok elfogadása. Az igazi hit az - mint ahogy minden egyéb igazi tudat és érzés is - amely a nehéz, még nehezebb, legnehezebb helyzetekben is sziklaszilárdan áll.
Bozzay Margit
-
A hit (...) nem más, mint az összpontosított gondolat ereje, biztos tudás, megingathatatlan belső bizonyosság, aminek ereje abból fakad, hogy a világegyetem valójában egy kivetített gondolati építmény.
Balogh Béla
-
Mit jelent az, hogy tényleg igazán hiszünk valamiben? Hit. Az Ígéret könyvtárában talált nagyszótár szerint valami, amit az ember igaznak vagy valóságosnak fogad el; szilárdan vallott meggyőződés vagy vélemény. De még ez a rövid, egyszerû definíció is összezavart. Igaz vagy valóságos, ezek egyértelmû szavak, a vélemény és a meggyőződés viszont nem - a vélemények személytől és helyzettől függően ingadoznak, változnak, cserélődnek.
-
A hit annyi, hogy higgy valamiben, ami túlnő rajtad. Olyanban, ami nem látható, hallható, tapintható. Mint a remény, a szeretet.
-
A hit nem más, mint újra meg újra elismételt gondolatok, amelyek végül a személyes igazságainkká válnak. Az a szomorú ebben, hogy minden hit végül önbeteljesítő jóslattá válik. Akár azt hiszed, hogy valami lehetséges, akár azt, hogy lehetetlen, végül biztosan igazad lesz. A hiedelmed meghatározza a viselkedésedet.
Robin Sharma