A hovatartozást sohasem a származás dönti el. A nemzetiség kérdését az dönti el: ki hová tartozónak érzi magát. Nem az anyanyelv. Nem is az, hogy hol ringatták bölcsődet, vagy hol domborulnak őseid sírjai. Az anyanyelv, a bölcső meg a sír nagy erő, de önmagában nem elég..., erre világosan megtanított a történelem.

Kapcsolódó idézetek

1. Mi az, mi emberré teszi az embert, (...) talán a származása, hogy hova születik, én nem hinném. A döntései teszik emberré. Nem az számít, hogyan kezdi az életet, hanem az, milyen befejezést választ!
2. Nem választhatod meg, hová születsz, ki nem hagy el... alig dönthetsz valamiről. Az életnek ugyanolyan állandó tényezői vannak, mint a történelemnek. Mégis akad benne hely választási lehetőségnek, döntéseknek. Matt Haig
3. A haza nem csak föld és hegy, halott hősök, anyanyelv, őseink csontjai a temetőkben, kenyér és táj, nem. A haza te vagy, szőröstül-bőröstül, testi és lelki mivoltodban; ő szült, ő temet el, őt éled és fejezed ki, mind a nyomorult, nagyszerû, lángoló és unalmas pillanatokban, melyek összessége életed alkotja. S életed a haza életének egy pillanata is. Márai Sándor
4. Egyikünket sem kérdezték meg születése előtt, hogy hol szeretne a világra jönni, kitől szeretné tanulni az első lépéseit és életbölcsességeit, milyen sorrendben és sikerrel szeretne megbirkózni az élet nagy próbatételeivel. Hogy kik vagyunk valójában, és kinek gondoljuk magunkat, mégis ilyen sorsfordító apróságokon múlik.
5. Sosem rajongtam igazán a hagyományokért, de mindenképp segítenek emlékezni arra, kik vagyunk, honnan jöttünk, és kik voltak itt előttünk. Adnak valamit, amit tovább adhatunk a jövő generációjának, mert ha nem tudjuk, honnan jöttünk, nehéz megmondani, hová megyünk. Kivéve persze, ha a célunk az otthonunk.
6. Egy régi mondás szerint senki sem választhatja meg a családját. Elfogadjuk, amit a sors adott, és tetszik vagy sem, szeretjük őket vagy sem, megértjük őket vagy sem, megbirkózunk vele. Egy másik ősrégi tanítás szerint a család, amibe születünk, csak afféle kiindulási pont: etetnek, öltöztetnek, és vigyáznak ránk, amíg készen nem állunk arra, hogy kilépjünk a való világba, és megtaláljuk a magunk törzsét.
7. Én sohasem vettem komolyan azt, hogy nép vagy osztály vagy haza. Ilyen dolgok nem is léteznek, egyszerûen élnem kell valahol és valakik között. Ha egy ember azt mondja nekem: nép vagy haza, már tudom, hogy olyan dologra akar rábeszélni, ami nekem kellemetlen vagy hátrányos. Moldova György
8. Nem dönthetjük el, hova születünk. A születési helyünket a sors dönti el. (...) Mi választ el bennünket? A határok, melyek létrejöttéről a szerencsések határoztak.
9. A nemzet nem feltétlenül közös beszélt nyelvet vagy anyanyelvet jelent, hanem inkább szolidaritást. A szolidaritás minden közösségben a tagok szoros kapcsolatában nyilvánul meg, és a szolidaritás kétségtelenül legerősebb, de nem egyedüli eszköze a nyelv. Vannak más lehetőségek is, amelyek versengenek a közös nyelven alapuló önazonossággal, és akár ki is olthatják azt: a vallás, a kultúra, a történelem. Lucian Boia
10. Alapvetően kétfajta nacionalizmus létezik: egy belső és egy külső. A belső nacionalizmus azt jelenti, hogy valamilyen okból azt képzelem, jobb vagyok másoknál, az általam beszélt nyelv magasabb rendû a többi nyelvnél, az általam belakott kultúra értékesebb a többi kultúránál, és még a véleményemnek is nagyobb a súlya másokéhoz képest, mert történetesen ebben az országban születtem. Miért? Azért, mert csak. De még akkor is, ha netán jobbnak tartom magam másoknál, az még nem jelenti, hogy rá kellene kényszerítenem a véleményemet a környezetemre. Tisztában lehetek vele, hogy a nyelvem, kultúrám, véleményem szubjektív szempontból jobb, ugyanakkor azt is tudom, hogy a különböző hátterû és kultúrájú embereknek megvan a joguk hozzá, hogy másképpen gondolkozzanak, sőt ahhoz is, hogy hozzám hasonlóan ők is ápolják a saját belső nacionalizmusukat, ami ellen ugyanúgy semmilyen kifogást nem emelhetek, ahogyan ők sem kifogásolhatják az enyémet. Kicsit olyan ez, mint amikor valaki undorodik az alkoholtól, de nincs kifogása az ellen, ha mások néha legurítanak egy pohárkával. A külső nacionalizmus ezzel szemben azt a meggyőződést jelenti, amikor úgy vélem, hogy a nyelvem, a kultúrám és a véleményem objektíve is értékesebb és felsőbbrendû a többihez képest, és amikor magától értetődőnek tekintem, hogy mindazokat, akik ezzel esetleg nem értenek egyet, meg kell győzni az igazamról - akár erőszak alkalmazásával is. Szergej Geraszimov