Ugrás a tartalomra
A hozzád intézett sok-sok ima ellenére folyamatosan elveszítjük a háborúinkat. Holnap ismét egy nagy csatát fogunk megvívni. Minden erőnk mellett szükségünk van a Te segítségedre is, és éppen ezért el kell mondanom valamit. A holnapi csata komoly összecsapás lesz. Nem gyerekeknek való. Ezért arra kérlek, ne küldd el a Fiadat, hogy segítsen nekünk. Gyere Te magad!
Kapcsolódó idézetek
-
Sokszor eszembe jutott anyám imája: Istenem, ha akarod, vedd el az életem, de a gyerekeimet mentsd meg! Anyámat elvehették, de a szeretetét nem. Az ma is velem van, és erőt ad.
Malála Júszafzai
-
Keveset beszélj, fiam, vagy semmit. Ha valamit elhallgatsz, amit el kellene mondani, azt még mindig elmondhatod, de ha valamit elmondasz, amit el kellett volna hallgatnod, azon többé nem segíthetsz.
Mikszáth Kálmán
-
Nem vár ránk vigasz, sem odafent, sem lent. Csak mi vagyunk aprón, magányosan, egymással küzdve, csatázva. Magamhoz imádkozok, csak magamért.
-
Nem érdemes győzni, ha utána nem lehet kegyelmet gyakorolni. A csatában ellenségei legyünk ellenségeinknek, a győzelem után pedig testvérei.
Victor Hugo
-
Mialatt azért imádkozol, hogy az unokahúgodnak legyen donorja a szívátültetéshez, valaki más a szervdonor fia életéért imádkozik. Amikor azért imádkozol, hogy megnyerj egy háborút vagy egy focimeccset, azért is imádkozol, hogy az ellenfél veszítsen. Azt gondolni, hogy Isten nem csak hogy személyesen közbenjár az életed apró eseményeiben, de a problémáid még fontosabbak is számára, mint más, hasonló módon imádkozó emberek problémái, nem csak önző, de abszurd is, főleg ha figyelembe vesszük, hogy milyen rengeteg személyes probléma és aggodalom van ezen a világon.
-
Ha a gyermeked háborúba megy, akkor soha nem kapod vissza. Úgy nem, amilyen volt, ugyanazt a fiút nem. Ha egyáltalán hazatér, akkor is más lesz.
Orson Scott Card
-
Az élet nem ajándék, nem lehetőség, hanem egy hatalmas kicseszés. A fogantatásod pillanatától harcolnod kell, aztán betegségek és gonosz emberek nehezítik a sorsodat, de küzdesz, nehogy meghalj! Viszont egyszer úgyis véged. Akkor mi értelme van a csatáknak? Hiszen az örök életet úgysem tudod magadnak kiharcolni. Csak reménykedem abban, hogy a mennyország létezik, és a lelkünk tovább él a testünk elmúlása után is.
-
A háború sohasem lehet kis dolog. (...) Csatába vezetem az embereket, és néhányukat a halálba. (...) Soha, de sohasem fogok taktikának tekinteni egyetlen, a kezem vagy a parancsom által bekövetkezett halált sem. Ha nem érzem minden egyes elveszett élet súlyát, mit nyerünk? Kik leszünk a végén?
Nora Roberts
-
Ha én most meghalok, akkor engem voltaképpen megölnek. Nem úgy, hogy rám fognak valami fegyvert, hanem úgy, hogy nem segítenek, olyan órában, mikor segítségemre kellene sietnie mindenkinek, aki él, mert több vagyok önmagamnál, (...) egy kisgyermek édesanyja.
Szabó Magda
-
Óh, Isten, Isten, édes jó Atyánk,
Vedd le mi rólunk büntető kezed!
Irgalmazz nékünk, tekints le reánk,
Szálljon szívünkbe béke, szeretet!
Uram, ne engedd, hogy a gonosz szellem
Testvért uszítson harcra testvér ellen...
Békés szerszámmá váljon mind a dárda,
Fegyver miatt ne légyen senki árva!
Benedek Elek