Mikszáth Kálmán

Ma a halottak napja van! Nem a csüggedés merev fájdalmával, de a kegyelet meghatottságával lépünk e hantokhoz, s egy könnyet ejtünk... rájok, koszorú gyanánt... Ez a könny, mely beszivárog a rögökön át az életrehívó emberi akarat igaz csöppje... súgja meg a halottaknak valamennyink hívó üzenetét...

Az emberek nem követnek el bûnöket ok nélkül. A violák violamagból támadnak, a káposzták káposztamagból, a kolompérok kolompérből nőnek, a bûnök is bûnből nőnek.

Nem okos ember az, aki olyan fának nyesegeti ágait, melynek árnyékába húzódott.

Olyan nép a székely, hogy akkor is érdemes volna őket megszeretni, ha egy szót sem tudnának magyarul. Hát még így, mikor egy szót sem tudnak másképp!

A természet rendje ez. A nagy érzések nincsenek a felületen. A hamar elmúló gyümölcsnek: a szamócának, a cseresznyének, málnának édes nedve az első érintésre kicsordul, de a nagy maradandóságra szánt fajokat kemény csontos héjakba zárja a gondviselés. A diónak pláne két tokja is van, azt még előbb szét kell feszegetni vagy megtörni.

A szerelem akaratlan, s semmi kötelességet nem ró annak vállaira, aki elfogadja, legfeljebb a viszonzásét, s ez a szerelem olyan, mint a buborék.

Vannak ihletett perceim, amikor érzem, hogy egy fejjel magasabb vagyok a többi embernél, amikor meglep egy-egy büszke, merész gondolat, lenézni azt a kis környezetet, ahol mozgok, s kilépni három lépéssel előre - közülük, de ez csak egy fél pillanatig tart, azt a földöntúli erőt, mellyel összeropogtatni vélem a félvilágot, azt az erőt, mely talán hazudott, képzelt erő, de mely azért nekem őrületes gyönyör - oszlani érzem a másik percben ama másik érzelem terhe alatt, melynek a kinevettetéstőli félelem (az oka) a neve... és visszalépek két lépéssel hátra.

Ha szeret, akkor bizonyosan kedvesek lesznek soraim, akármilyen pongyolák is, mint ahogy kedvesek nekem a magáéi egész pongyolaságukban, sokkal kedvesebbek, mintha gonddal volnának írva: mert akkor látnám, hogy az irály mesterkélt, mûvészi, átgondolt - míg így úgy jelennek meg kedves sorai, amint azok csiszolatlanul tollára jönnek egyenesen lelkéből: meg nem hamisítva az irály mesterkéltsége által.

Nincs keserûbb dolog a világon, mint a jóvá nem tehető csalódás.

A félboldogság olyan, mint az összetépett bankónak a fele; nem adnak érte semmit.

A közvélemény olyan, mint a fodros vizeket járó hajó, ha valami hullámtól nagyot dől jobbra, okvetlenül mindjárt utána éppen olyan nagyot dől balra - míg végre eligazodik.

Majd minden író után marad olyan munka, melyről az a vélemény, hogy ha egészen kidolgozza, szépet adhatott volna. De ezt az illető író már nem hallja.

A medve az erdőt szereti, a zerge a sziklás hegyeket, a vadkacsa a tocsogókat, ereket, a daru, túzok a síkságot, de a tehetetlen ember nem elégszik meg valamely egyes részével vagy porcikájával a roppant testnek, minden az övé legyen s a saját önös érdekei és a kapzsiságon alapuló divatok szerint értékeli még ezt a legszentebb anyát is.

A szív jó tanácsadó lehet, de csak annak, akinek sok a vesztenivalója.

A gondolatok szemtelenek, és nem engedik magoknak azt mondani: "Takarodjatok innen!"

Milyen csodálatosan szövi az emberek életútját a gondviselés!

Ma már annyi mindenféle betegség van, hogy megbolondul az ember, ha rájok gondol.

A szerencséből se jó a nagy adag.

Megy az idő, forog a világ, kopik az ember.

A sors csodálatos kártyakeverő.