Ugrás a tartalomra
A jó vezető pontosan olyan, mint egy kertész: felelősséget kell vállalnia azért, amit elültetett. Néha ki kell kapálnia a vadhajtásokat, de a jövőért dolgozik, azokért a gyümölcsökért, amelyek majd később fognak megérni.
Kapcsolódó idézetek
-
A jó vezető olyan, mint egy üzleti edző. Nem neki kell értenie a szakmához, elég, ha a kollégák okosak és felkészültek. A főnöknek az a dolga, hogy lehetőségeket teremtsen.
-
Jó vezetőnek lenni azt jelenti, hogy tudnod kell, melyik csatát érdemes megvívni és melyiket bízd másra.
-
Nem az a jó vezető, aki mindig mindent tökéletesen csinál, hanem az, aki a sebezhetőségét is fel tudja vállalni, és például azzal is példát mutat, hogy amikor elront valamit, vagy megbánt valakit, vagy rossz döntést hoz, vagy valamiben nem mûködik jól, akkor azt vállalja.
D. Tóth Kriszta
-
A jó vezetőnek fertőző optimizmust kell árasztania, és azt a bizonyosságot, hogy a nehézségekkel mindig szembe tud nézni. Önbizalomnak kell sugároznia belőle, még akkor is, ha nem egészen bizonyos az események kimenetelében.
Bernard Law Montgomery
-
Vannak olyan időszakok, amikor egy bölcs vezető éppen attól válik felelősségteljessé, ha új irányban indul el, főleg ha teljes bizonyossággal tudja, hogy a lehető legjobb útra tereli népét.
Nelson Mandela
-
A jó vezetők mindenekelőtt nyitottak. Felfelé, lefelé, és körbe járnak szervezeteikben, hogy elérjék az embereket. Nem ragadnak le a kiépített csatornáknál. Informálisak és őszinték másokkal. Szinte fanatikusan hisznek abban, hogy elérhetőnek kell lenniük.
-
Küzdj azért, hogy fejlődésben maradhass! A jó vezetők mindig jó tanulók is.
John C. Maxwell
-
Nincs szebb annál, amikor látod fejlődni, amit létrehoztál. Megvannak ugyan a veszélyei, hiszen egy kisebb tévedés is katasztrofális lehet, de szerintem az a jó vezető, aki ritkán hibázik.
Ray Kroc
-
A jó vezetők elfogadják az eredményeket, és felelősséget vállalnak értük, de nem engedik, hogy az eredmények határozzák meg őket.
-
A jó intézménynek olyan a vezetője, aki büszke arra, amit csinál, és aki mindenkivel kapcsolatban van, akik az intézményt alkotják. Azért, hogy mindenki értse, hogy mit csinál.
Piper Kerman