Ugrás a tartalomra
A jövő nem különbözik a múlttól, hisz nem több mint egy olyan kezdet, mely még nem érkezett el. Még ott lebeg az idő végtelen óceánjában, anyagtalan látomásokkal töltve meg a létezés láthatatlan síkjait. Egy pillanat, míg megszületik, de máris a vihar ígéretét hordozza. Olyan, akár az égbolton gyülekező felhők, melyek arra figyelmezetik a tengerészt, hogy ideje mihamarabb elérnie a partot, vagy lehorgonyoznia, és felkészülnie a közeledő ítéletidőre. Azonban nem minden bárányfelhőből kerekedik pusztító vihar, és nem is minden tengerész fürkészi az eget.
Kapcsolódó idézetek
-
A jövő nem valami végkifejlet vagy ellipszis, nem is álomszerû, zenés, feketébe sötétülő végefőcím, hanem az előttünk álló napok sokasága. Az egyetlen biztosíték arra, hogy ezek a napok érjenek is valamit, az lehet, ha elképzeljük, milyennek szeretnénk őket, és elhisszük, hogy eljöhetnek, miközben azon munkálkodunk, hogy valóban el is következzenek.
Mike Pearl
-
Hiányzik nekem bármi is? A jövő. (...) Az, ami nem történt meg. A véletlenek, melyek belefolynak az életbe, a napok, amelyek majd eltelnek, olyan dolgok eredményei, amik már rég elkezdődtek; minden, amit valamiképpen az irányít, amire én vágyom. Ez az, ami hiányzik, amit nem ismerek: a jövő.
Tore Renberg
-
Van a vihar. Amiről tudjuk, hogy létezik, ám mégsem készülünk rá. Mert nem lehet. Lehet előre jelezni jöttét, de erejét, útját nem mindig lehet kiszámítani. Mert szabad. És zabolátlan. Amerre megy, feldúl mindent, ami útjába kerül. Volt egy házad, volt egy életed, volt egy terved. És a vihar mindent felülír.
Csitáry-Hock Tamás
-
Az idő korántsem olyan, amilyennek látszik. Nemcsak egy irányban halad, hanem egyszerre létezik benne a jövő a múlttal.
Albert Einstein
-
A jövőt eltervezheti az ember, előreláthatja, megelőlegezheti, de amikor elérkezik, mindig felkészületlenül találja őt. Ezért aggódik miatta.
-
A változást előidézni nem ugyanaz, mint pusztán elmélkedni rajta vagy tanulmányozni. Ebből a nézőpontból a jövő nem valami kísérteties, irányíthatatlan dolognak tûnik, hanem olyasvalaminek, amit mi tervezünk és alkotunk.
Jamie Susskind
-
A jövő nem egy hely, ahová tartunk: él már a jelenben is, a fejünkben, gondolatként. A jövőt mi hozzuk létre, de közben máris alakít bennünket. A jövő a jelenünket formáló fantáziavilág.
Stephen Grosz
-
Hiába várod. Hogy majd jobb lesz. Hogy majd más lesz. Hogy egy napon megváltoznak a dolgok. Hogy valaki bekopogtat egy hatalmas lehetőséggel. Hogy egy napon eléd toppan a jövőd. Mert a jövőd nem valahol távol van. Nem kilométerekre, nem hónapokra, évekre. Nem jön. Hanem itt van. Benned.
Csitáry-Hock Tamás
-
Nem tudod megjósolni, hogy mit hoz a jövő, ami egyben azt is jelenti, hogy nem tudsz tökéletes tervet készíteni rá. Van azonban egy fontos dolog: nem kell mindenre tudnod a választ már most.
-
A jövő nem más, mint a holnap. Lehet, hogy a jövőt nem is szabad addig megalapozni, amíg a talaj bizonytalan.
Nora Roberts