Ugrás a tartalomra
A kelet-európai ember számára félelemkeltő élménynek számít a rendőrrel vagy a rendőrséggel való találkozás. Arrafelé - legalábbis a többség szemében - a karhatalom még mindig egy olyan szervezet, amely a hatalmat szolgálja a nép ellen. Míg Nyugat-Európában a rendőrt tisztelik, addig a kontinens keleti részén félnek tőle.
Kapcsolódó idézetek
-
A rendőrség, tulajdonképpeni funkcióját tekintve, egy szabad társadalomban anomália. Jelentős hatalommal látják el ugyan a végrehajtó hatalom rendszerében, ezt a hatalmat azonban csak vonakodva és korlátok közé szorítva adják meg neki. Hatalma, sajátos formáit tekintve - az egyének letartóztatásához, felkutatásukhoz, őrizetbe vételükhöz és ellenük erőszak alkalmazásához való jog -, félelmetes, ahogyan képes a szabadságot szétrombolni, a magánszférába betörni, az egyénekre váratlanul és közvetlenül hatást gyakorolni. Ráadásul ez az óriási hatalom, szükségképpen, a bürokrácia legalacsonyabb szintjén elhelyezkedőkhöz delegált, akik a legtöbb esetben ellenőrzés és felügyelet nélkül gyakorolják azt.
-
Az emberek nem az emberséges hatalmat tisztelik, arra csak gyanakszanak. Az emberek szeretnek mérsékelten félni! És örülnek, ha titokban gyûlölhetnek valakit, akit vezetésre tettek elébük.
Jókai Anna
-
A kinti világban még a hatalom felkent képviselőire - rendőrökre, választott tisztviselőkre és katonákra - is vonatkoznak bizonyos elvárások, ha kommunikálunk velük. Van hozzá jogunk, hogy a feletteseikhez forduljunk, bár nem feltétlenül gyakoroljuk ezt a jogot. Viszont ha egy rács mögött vagy, börtönbeli rab, akkor ezek a jogok elvesztek. Semmissé válnak, ami félelmetes dolog.
Piper Kerman
-
A félelem és a tisztelet kéz a kézben jár. A félelem és a tisztelet a hatalom érmének két oldala.
Roberto Saviano
-
Az emberek különbözően reagálnak a félelemre. Elítélni ezt túlságosan is egyszerû volna - inkább meg kellene értenünk, honnan jönnek ezek a félelmek.
-
Amikor az emberek félnek a kormánytól, az önkényuralom. Amikor a kormány fél az emberektől, az szabadság.
Thomas Jefferson
-
Okkal választják szét a hadsereget és a rendőrséget. Az egyik az állam ellenségeivel harcol, a másik pedig védi és szolgálja az embereket. Ha a hadsereg végzi mindkettőt, előfordulhat, hogy a nép lesz az állam ellensége.
-
Diktatúrában élni azt jelenti, hogy félelemben élünk. Ha a diktatúra erős, akkor félelmünk miatt nem érzünk szégyent. Ha a diktatúra gyönge, akkor a félelmünkön érzett szégyent bátorságunkkal leplezzük.
Esterházy Péter
-
A társadalmi béke és a szomszédokkal, nemzetiségekkel kapcsolatos türelem jobbára belső elégedettség, prosperitás kérdése. A nyugati demokráciákban inkább azért tûnik ez megnyugtatóbbnak, mert ott az egzisztenciális feltételek a társadalmon belül kiegyensúlyozottabbak, napi gondok nem terelik a képzeletet rögtön szélsőséges víziók felé. Az, hogy környékünkön egy-egy számottevő támogatottságú politikai erő lépten-nyomon tiltásokban, kirekesztésben, megtorlásban fogalmazza meg az ideológiáját, a maga teljes komorságával jelzi, hogy sérelem él az emberekben. Ilyen körülmények között a demokrácia fogalma képtelen teljes jogon beleágyazódni egy ádáz módon megosztott társadalom gondolkodásába.
Bodor Ádám
-
Ha ránézünk a különféle hatalmi hierarchiákra, és azok intézményeire, mindenekelőtt az államra, azt látjuk, hogy azok egyáltalán nem azt a célt szolgálják, ami miatt elvileg léteznek. Az állam hatalmi rendje elvileg azért van, hogy védje az emberek jogait és biztosítsa köztük a békés együttélést. A valóságban azonban az államhatalom mindig egy szûk elit javát szolgálja a tömegek elnyomása és kizsákmányolása révén.