Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

A társadalmi béke és a szomszédokkal, nemzetiségekkel kapcsolatos türelem jobbára belső elégedettség, prosperitás kérdése. A nyugati demokráciákban inkább azért tûnik ez megnyugtatóbbnak, mert ott az egzisztenciális feltételek a társadalmon belül kiegyensúlyozottabbak, napi gondok nem terelik a képzeletet rögtön szélsőséges víziók felé. Az, hogy környékünkön egy-egy számottevő támogatottságú politikai erő lépten-nyomon tiltásokban, kirekesztésben, megtorlásban fogalmazza meg az ideológiáját, a maga teljes komorságával jelzi, hogy sérelem él az emberekben. Ilyen körülmények között a demokrácia fogalma képtelen teljes jogon beleágyazódni egy ádáz módon megosztott társadalom gondolkodásába.

Bodor Ádám
💍 Feleség 💞 Beteljesült szerelem
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. A egyre fejlődő technológia egyre kényelmesebbé varázsolja életünket, ugyanakkor semennyivel sem tesz boldogabbá. Túl nagy a béke most (...), pontosabban nem is békéről van itt szó, hanem inkább mentalitásról, mely szerint a háborúk és a viszályok messze vannak, így felesleges is velük foglalkozni. Ez a gondolkodásmód azonban nem igazán tartható fenn sokáig, nemde? A társadalmunknak előbb-utóbb meg kell birkóznia azzal a ténnyel, hogy a világban mindenhol halál és szomorúság van.
  2. A különböző népek együttélése nem csak a perifériák, a születőben lévő demokráciák, a mindenféle szabadságot nélkülöző vagy éppenséggel önkényesen megvont határok között létező államok problémája. Ez európai probléma is. Gondoljunk csak a Balkánra.
  3. Én demokráciában élek. Nem kell attól félnem, hogy a legjobb barátaim jelentéseket írnak rólam. Nem kell attól sem félnem, hogy egy írásomért majd bebörtönöznek. És attól sem kell félnem, hogy a szabadságért fegyvert kellene ragadnom. Sok vérlázító dolog történik ma az országban, de mégis semmi ahhoz képest, amiben apa élt, amiben a szüleink vagy a nagyszüleink éltek. Mi szabadok vagyunk. Magunk élhetjük és uralhatjuk az életünket. Nem kell szerelem és börtön között, szabadság és élet között választanunk.
  4. A türelem nem azt jelenti, hogy "a békesség kedvéért" úgy teszünk, mintha egyetértenénk. A türelem párbeszédre ösztönöz, hogy jobban megértsük a másik fél gondolatait, érzéseit és magatartását. Gary Chapman
  5. A béke nem abban áll, hogy az ember megpróbál kikerülni dolgokat. Hanem abban, hogy úgy dönt, hogy úgy éli az életét, hogy közben az életben természetesen fellelhető káosz veszi körül, és a káosz közepette képes nyugalmat érezni a szíve mélyén.
  6. A lét megélése, tudomásul vétele egy diktatúrában és egy demokráciában ugyanazokkal a kockázatokkal jár. Az ember a demokráciában pont olyan boldogtalan tud lenni, mint a zsarnokság körülményei között. Bodor Ádám
  7. Míg a diktatúrákban a bizonyos fokú regionális autonómiára vagy függetlenségre törekvésre a "megoldást" általában a konkrét elnyomás jelenti, demokráciában - amelyben a "nép akaratának" kell megfelelni - ez sokkal bonyolultabb kérdés. Tim Marshall
  8. Európában hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy nemzeteink - és nemzeti identitásaink - fix dolgok, részben mivel a nemzetállamok eszméje modern formájában Európában született. Azt is gondoljuk, hogy a liberális demokrácia a norma. Ha azonban visszatekintünk a történelemre, és szétnézünk a világban, láthatjuk, hogy messze nem ez az általános, és az állammal történő azonosulás igenis törékeny fogalom olyan országok esetében, ahol több nemzet vagy nép él közös határokon belül. Tim Marshall
  9. A mi nyugati társadalmaink arra valók, hogy változzanak, ez a struktúrájuk és szervezetük elve. A primitívnek mondott társadalmak főleg azért tûnnek számunkra primitívnek, mert tagjaik úgy alkották meg őket, hogy tartsanak. A külvilágra való nyitottságuk igen szûk, és az a szellem, amit mi úgy fejeznénk ki, hogy lokálpatriotizmus, náluk uralkodóan elterjedt. Az idegent, legyen bár közeli szomszéd, piszkosnak és durvának tartják: sokszor odáig mennek, hogy emberi mivoltát is kétségbe vonják. Azonban megfordítva, a belső társadalmi szervezet szövedéke szorosabb és gazdagabban díszített náluk, mint az összetett civilizációkban. (...) Ez azt is megmagyarázza, hogyan lehetséges, hogy nagyon alacsony technikai-gazdasági szinten álló társadalmak úgy érezhetik, jólétben és bőségben élnek, és mindegyikük meg van győződve arról, hogy az egyetlen élet, amelyet élni érdemes, az övék. Talán ilyen módon több boldogságot tartogatnak a tagjaik számára.
  10. Elképzelni kétségtelenül lehetséges egy olyan társadalmat, amelyben a jólétnek személyes tulajdonok és kényelmi cikkek formájában mindenki egyenlően részese s a hatalom ugyanakkor egy kis kiváltságos kaszt kezében marad. A gyakorlatban azonban egy ilyen társadalom nem lehet sokáig stabil. Ha mindenki egyforma kényelemnek és biztonságnak örvend, az emberek nagy tömegei, amelyeket a szegénység rendszerint elbutít, kimûvelődnek, és megtanulnak önállóan gondolkodni; s ha egyszer ez megtörtént, előbb-utóbb rájönnek, hogy a kiváltságos kisebbségnek nincs semmi funkciója, s el fogják söpörni. Végeredményben hierarchikus társadalom csak a szegénységre és tudatlanságra épülhet. George Orwell
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat