Ugrás a tartalomra
A keresztény és a pogány kultúrának több közös értéke volt, mint bármelyiküknek a kereszténység utáni korral. Azokat, akik másféle isteneket imádnak, nem választja el olyan óriási szakadék egymástól, mint bármelyikőjüket azoktól, akik semmit sem imádnak.
Kapcsolódó idézetek
-
A posztkeresztény ember nem pogány; ennyi erővel azt is hihetnénk, hogy a férjes asszony visszanyeri szüzességét, ha elválik. A posztkeresztény el van vágva a keresztény múlttól, és ezért a pogány múlttól még inkább.
Clive Staples Lewis
-
Az emberek száz- meg százféle vallást követnek, melyek gyakran ellenségesen, sőt nekikeseredetten állanak egymással szemben; pedig az erény valamennyi ember számára ugyanegy! Nem más a zsidónak, mint a kereszténynek, nem más a mohamedánnak, mint a kínainak; és az emberek dőre vakságukban mégis áthághatatlan falakat emelnek, amelyek elválasztják egyik emberfiát a másiktól!
Széchenyi István
-
A vallás bármiféle kritikája ellenérzést vált ki, rendszerint még a vallástalanok körében is. Fontos azonban elkülönítenünk az egyén hitének tiszteletben tartását attól a ténytől, hogy a vallás és a modern tudomány számos pontban ütközik egymással. Ez utóbbi egy megvitatandó kérdés, még ha gyakorlatilag széleskörû társadalmi egyetértés is van ennek ellenkezőjéről, állítván, hogy két különböző területről van szó, s jobb, ha békén hagyják egymást.
Boldogkői Zsolt
-
A pogány vallások emberi szülemények. Csak saját ostobaságunkról árulkodnak. Mi többet tudnak ezek az istenek más halandóknál, amelyre oly büszkék? (...) Ha valaki belép egy pogány szentélybe: akkor a tökéletes káoszba érkezik, ellentmondások ezreibe ütközik, istenek viszályaival, mozgásra, cselekvésre képtelen szobrokkal, az egység felosztásával és változtatásával, rothadó fával, bálvánnyal és egy pappal találkozik... Ezek mind Istent dicsőítik, vagy megszégyenítik Õt?
Bonaparte Napoleon
-
A kereszténység a pogányság elûzésével spirituális ûrt teremtett - és ami maradt, az csak a materializmus és egy jelentékeny tartalmat nélkülöző vallás.
-
A pogány hagyományokban a természet kultusza nagyobb hangsúlyt kap, mint a szent könyvek ismerete: az Istennő benne van mindenben, és minden benne van az Istennőben, vagyis minden az Istennő része. A világ pedig csak az Õ jóságának a kifejezése.
Paulo Coelho
-
Hitvány emberek is lehetnek kellemesek egymás számára, persze nem mint hitvány vagy közömbös tulajdonságú emberek, hanem például ha mindkettő zenész, vagy az egyik zenekedvelő, a másik meg zenész. És ilyenformán minden emberben van valami jó, ami összekapcsolja őket.
Arisztotelész
-
Mivel az emberek különbözőek, az Istennel való kapcsolatuk is különféle. Azok az emberek, akikkel a Holdra utaztam, valamennyien keresztények voltak, s így először az jut eszembe, hogy szellemileg nézve mi mindannyian sokat tudtunk hozzátanulni az eddigiekhez. Egyszerûen szükséges a Teremtővel foglalkozni, ha a világmindenség ilyen távolságából ismerkedünk a Holddal és a Földdel.
James Benson Irwin
-
Aki tudományosan vagy mûvészileg képzett, annak van vallása is. De annak, aki egyikben sem jártas, biztosan szüksége van vallásra.
Johann Wolfgang von Goethe
-
A vallás és a hit szétvált egymástól. Nagyon sok vallásosságot lehet látni mindenféle hit nélkül. Formális vallásosságot, amit hagyományszerûen betart, de nincs igazi érzelmi átélés a mélyén. És főként nincs igazi viselkedést, magatartást, cselekvést befolyásoló ereje. Formálisan nagyon vallásos emberek nagy gazemberségeket tudnak elkövetni. A másik dolog, hogy vannak hívő emberek, akik nem vallásosak, de nagyon mélyen hisznek.
Popper Péter