Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

A vallás bármiféle kritikája ellenérzést vált ki, rendszerint még a vallástalanok körében is. Fontos azonban elkülönítenünk az egyén hitének tiszteletben tartását attól a ténytől, hogy a vallás és a modern tudomány számos pontban ütközik egymással. Ez utóbbi egy megvitatandó kérdés, még ha gyakorlatilag széleskörû társadalmi egyetértés is van ennek ellenkezőjéről, állítván, hogy két különböző területről van szó, s jobb, ha békén hagyják egymást.

Boldogkői Zsolt
🤲 Elfogadás 🔭 Csillagászat
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Ami a tudományt és a vallást illeti, e kettőnek valóban nem kell szükségszerûen összeütköznie, mivel a fejlődéstan alapján álló humanista számára, amilyen magam is vagyok, a vallás tudományosan vizsgálható természetes jelenség. De a tudomány és a teológia - ez már merőben más dolog. (...) A tudomány és a keresztény teológia között nagyon is reális az összeütközés. Julian Sorell Huxley
  2. A tudomány mindig több és több területet vont el a vallástól, amiből kemény harcok fejlődtek, míg végre a vallás elismerte a tudomány fölényét. Ma már a vallás legkitûnőbb védelmezői is egyre azt hangoztatják, hogy a vallás nem áll ellentétben a tudománnyal, ez pedig annak az elismerése, hogy a határkérdésekben a tudományt kell elfogadni legfőbb bíróul. Ez az érv már nem a támadó, hanem a védekező vallásé! Wilhelm Ostwald
  3. Minden, amit a tudomány hirdet, ellentéte annak, amit a vallás hisz. A vallás teremtésről beszél, a tudomány fejlődésről; a vallás mereven elválasztja az élőt az élettelentől, a tudomány megtalálja az átmenetet és a kettő egységét; a vallás egyszer s mindenkorra megszabott erkölcsöt hirdet, a tudomány változó, a társadalmi berendezkedéshez alkalmazkodó etikát ismer, s míg az előbbi a túlvilági üdvösséget tekinti az ember végcéljának, addig az utóbbi itt a földön kívánja megvalósítani a lehető legtöbb embernek lehető legnagyobb boldogságát.
  4. A vallás és a tudomány konfliktusa elkerülhetetlen. A tudomány sikereit sokszor éppen a vallás ellenében éri el: a vallási dogma fenntartása pedig mindig a tudománnyal szemben történik. Sam Harris
  5. A vallás szolgája behatolhat a legintimebb családi körbe: születés, házasság, halál, mindenütt ott van, s szava akkor fogja meg az ember kedélyét, amikor az a legbefolyásolhatóbb. A tudomány embere legfeljebb a fórumra állhat, de legtöbbször csak a hideg betû segítségével közölheti igazságait. S milyen különbség a hangban: a vallás határozott, kinyilatkoztató, csalhatatlan, apodiktikus, a tudomány óvatos, önmagát kritizáló, kétkedő, hipotetikus. Egyenlőtlen fegyverekkel vívjuk hát a küzdelmet. S mégis napról napra jobban tért hódít a tudomány világfelfogása, úgy, hogy mind hangosabban hallatszik ki a csata zajából a vallás könyörgése: béküljünk ki, egyeztessük ki a tudományt a vallással.
  6. Akik keveset tudnak a tudományról és akik keveset értenek a valláshoz, vitatkozhatnak egymással, és akik figyelik őket, azt gondolhatják, hogy ez a tudomány és a vallás közti vita, de valójában csak a tudatlanság két formája közti összeütközés. Robert Andrews Millikan
  7. A tudományt és a törvényt az különbözteti meg a vallástól, hogy (elvileg) semmit sem fogadnak el vakon, puszta hit alapján. Arra biztatnak minket, hogy kérdőjelezzük meg a bizonyítékokat, amelyek állítólag alátámasztják azt, amit el kellene hinnünk - vagy amiket egész addigi életünkben igazaknak hittünk -, és lehetőséget adnak arra, hogy megkérdezzük: valóban minden bizonyítékot elénk tártak-e, vagy az egésznek csak egy apró, kimazsolázott részét. Ha a meggyőződésünket nem támasztják alá a bizonyítékok, szabadon változtathatunk az álláspontunkon.
  8. A vallás és a hit szétvált egymástól. Nagyon sok vallásosságot lehet látni mindenféle hit nélkül. Formális vallásosságot, amit hagyományszerûen betart, de nincs igazi érzelmi átélés a mélyén. És főként nincs igazi viselkedést, magatartást, cselekvést befolyásoló ereje. Formálisan nagyon vallásos emberek nagy gazemberségeket tudnak elkövetni. A másik dolog, hogy vannak hívő emberek, akik nem vallásosak, de nagyon mélyen hisznek. Popper Péter
  9. A tudomány kutat; a vallás értelmez. A tudomány tudást ad, ami hatalom; a vallás bölcsességet ad, ami irányítás. A tudomány főleg a tényekkel foglalkozik; a vallás főleg az értékekkel foglalkozik. A kettő nem egymás riválisai, hanem egymás kiegészítői. Martin Luther King
  10. A vallás foglalkozik a történelemmel, a költészettel, az irodalommal, az etikával, az erkölccsel, beleértve azt is, hogy könyörületesen bánjunk a legszerencsétlenebbekkel. Mindezek olyan dolgok, amiket teljes szívemből támogatok. A vallás akkor kerül bajba, amikor úgy tesz, mintha értene valamit a tudományhoz. Carl Sagan
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat