Ugrás a tartalomra
A kert egésze, a szépsége egy év alatt úgy tárul föl, hogy közben el is múlik. Az ember élete is ilyen.
Kapcsolódó idézetek
-
A kert olyan, mint egy gyerek, aki csak részben és időlegesen tud gondoskodni önmagáról. A másik részt észre kell venni, majd annak megfelelően cselekedni.
Légrádi Gergely
-
Van olyan szépség, (...) amelyik elhervad - olyan is van, (...) amely idővel még szebb lesz.
Virginia Woolf
-
Hajszálanként megy ki belőlem az élet
ez lesz a nyár amikor megöregszem
a következő évben kendőt kötök
mégiscsak egy perc annyi volt a minden.
Tisza Kata
-
Elhull a virág, eliramlik az élet.
Petőfi Sándor
-
Ahogy az ember öregszik, az évek egymásba folynak.
Oliver Sacks
-
Bár lassan hervad az élet,
elkopik évre az év - éljük azért gyönyörét!
-
Az élet fiatal. Öregedve tartammá alakul, idővé válik, búcsúvá. Mindent elvett, és már nincs mit adnia.
Romain Gary
-
Az évek elröppenek, akár a pillanat. Ugyanakkor egyes pillanatok évekig tartanak.
-
Így megy az élet. Eleinte gazdagodunk, vetünk esztendőkön át, azután jönnek évek, amikor az idő megsemmisíti ezt a munkát. A bajtársak árnyéka sorjában elhagy. És gyászainkba lassan belevegyül egy furcsa szomorúság: öregszünk.
Antoine de Saint-Exupéry
-
Ahogy öregszik az ember, apránként elveszít dolgokat. Ilyen az élet. De erre csak tapasztalattal jön rá az ember.