Ugrás a tartalomra
A kimerült író olyan, mint a megcsalt férj: maga veszi észre legkésőbb a szomorú igazságot.
Kapcsolódó idézetek
-
Egy barát árulása ugyanolyan fájó tud lenni, mint egy férj hûtlensége.
-
Magának való
szomorú humorista
ilyen egy költő.
Lana Del Rey
-
Az író valahogy nem is az erényeivel igazán író, hanem inkább azzal, ami hibás, selejtes, tökéletlen benne -, ez a hiba igazán ő.
Márai Sándor
-
A kétségbeesett ember úgy kapaszkodik a reménybe, mint tengerész a hajóroncsba.
Kate Morton
-
Amit az író nem ír meg, ugyanannyit elárul róla, mint amit megír.
Jeanette Winterson
-
Aki túl korán elfárad, úgy tûnik, hogy egyetért a saját elmúlásával.
Tudor Arghezi
-
Az író nem azonos azzal, amit leír.
-
A szerelem, mint egy rossz elem,
kimerült, és kiderül, hogy lyukat mar a szívemen.
-
Az olyan asszony, aki még nem találta meg az igazi szerelmi partnert, olyan, mint egy hangszer, amelyen még sohasem játszott igazi mûvész.
-
És látom őt, és elveszítem őt,
és szenvedek, mint egy kis
napsütés a hideg vízben.
Paul Éluard