Ugrás a tartalomra
A kis dolgok tartják életben a házasságot: az olyan apróságok, amik nem kerülnek sokba, de jelzik a másik személynek a szeretetünket, és nem kérünk értük semmit cserébe.
Kapcsolódó idézetek
-
Amikor két ember már nagyon régóta együtt van, az apróságok jelentik a legtöbbet. Egy hosszú házasságban szavak nélkül is lehet veszekedni, viszont ahhoz se kellenek szavak, hogy azt mondjuk a másiknak, "szeretlek".
Fredrik Backman
-
A házasságot nem a szerelem, hanem a két fél jó tulajdonságai tartják életben.
Tornai József
-
Talán a házasság, ahogy maga az élet is, nem csak a Nagy Pillanatokról, a legcsodálatosabbakról vagy a legszörnyûbbekről szól. Hanem talán éppen az apró dolgok - mint például finom, de biztos kézzel vezetni, vagy vezetve lenni nap mint nap -, ezek azok, amik a legvékonyabb köteléket is megerősítik.
Sarah Dessen
-
A házasságban az ember már nem önmagának él, hanem egy másikért is, és abban leli örömét, hogy a másikat boldoggá teszi. A másik is ezt teszi, és így a házaspár valóban egymásért él. Az igazi házasság mindig önzetlen kapcsolat.
-
Egy hosszú házasság apró dolgokból épül fel, és mikor valami elvész belőle, azt sem tudjuk, hol keressük.
Fredrik Backman
-
Ha nem is beszélgettünk az életünket érintő legfontosabb dolgokról, de legalább röhögni tudtunk együtt. Nem kevés ez egy házassághoz, de biztosan tudhatóan nem elég.
Sándor Erzsi
-
A házasságnak két fontos alappillére van: a tûz és a jég. Egyrészről a szerelem lobogó lángja, másrészről a gyengéd állhatatosság, a házastársak életre szóló hûsége egymás iránt.
-
Meg kell őrizni azokat az apróságokat, amitől jó, amitől szép az élet: az egymásra való figyelést. Anélkül, hogy megismernénk egymást, sose alkossunk véleményt.
Halász Judit
-
Noha a házasság sok-sok lassan érlelődő és váratlan örömöt és kielégülést hozhat az életünkbe, erre nincs semmiféle garancia.
Naomi Alderman
-
Jó dolog a házasság. Kényelmes, biztonságos, meleg, finom, otthonos. Az én feleségem is sûrûn szóba hozza a szakítást. Aztán mégse válik. Talán tudja, hogy nem élném túl, ha elhagyna. Szeretem őt. Már nem mindennap vesz elő az üzekedős hangulat, ritkábban csikorgatom a fogaimat, ha rajtakapom, hogy megszemlél egy másik pasast, vagy őt bámulja meg valaki. Már higgadtan szeretem, mintha megbizonyosodtam volna arról, hogy a kapcsolatunk örök darab.
Vavyan Fable