A kísértet úgyszólván egy másik világnak a darabkája, csücske, annak a legszéle, egészséges embernek nincs miért mutatkozzék, mivel az egészséges ember a legesleginkább földi ember, tehát csakis ezt a földi életet éli, már a rend és teljesség kedvéért is. De mihelyt megbetegszik, mihelyt a normális földi rend megbomlott a szervezetében, mindjárt felbukkan a lehetősége egy másik világnak, és mennél betegebb, annál erősebben érintkezik ezzel a másik világgal, úgyhogy mire meghal, egyenesen átköltözik oda.

Kapcsolódó idézetek

1. A kísértetek fura lények. Amíg élnek, addig viszonylag normálisan viselkednek, de amikor meghalnak, mániásan rögeszméssé válnak. Megszállottan csak arra koncentrálnak, ami történt velük, és a számukra legszörnyûbb mozzanatnál gyakorlatilag csapdába ejtik magukat. Számukra semmi más nem létezik, csak annak a bizonyos késnek az éle, vagy annak a bizonyos kéznek a szorítása a nyakukon. És az a perverz szokásuk, hogy szeretik újra meg újra eljátszani azt a végzetes pillanatot, lehetőleg közönség előtt. Ha az ember ismeri a történetüket, nem nehéz kiszámítani a reakciójukat.
2. Nem kísértet ő, hanem ember. (...) Érző hús és ideg. Agya van és gondolkozik, szíve van és szeret; lelke van és remél. Hisz egész bûne az volt, hogy túl sokat remélt. Victor Hugo
3. Az emberiség betegséggel, és a betegségek és a tünetek viszonyával kapcsolatos nézetei tévesek lehetnek. A betegség és annak tünetei sokszor nem azonosak egymással. A betegség valami élő és láthatatlan - tulajdonképpen olyan, mint egy szellem -, ami megtámadja a testet, és tüneteket okoz, és a tünetek minden egyes embernél eltérőek lehetnek. És néha az is előfordul, hogy semmiféle tünetet nem okoznak.
4. Félek. Nem a kísértetektől, Mert kísértetek nincsenek! Félek. A jövendő rémektől Lelkem beteg! Juhász Gyula
5. Vannak emberek, akik haláluk után nem halnak meg igazán, mert a testüket elhagyja a lelkük, de nem tudnak bejutni sem a mennyországba, sem pedig a pokolba, hanem megrekednek a két világ között. Végül is egy kicsit még itt vannak, egy kicsit a másik két helyen, de még sincsenek igazából sehol. John Cure
6. A legtöbb ember, amikor meghal, a mennybe vagy a pokolba kerül, és ennyi. De néhányukkal, valamilyen okból, nem ez történik. Kísértetek, nyugtalan szellemek, erőszak, gonoszság vagy egy sima tévedés - mindez csapdába ejtheti a szellemet itt a földön. Nem azt mondom, hogy magát a lelket. Ebben nem hiszek, de a léleknek valami emléke, lényege itt reked. Laurell Kaye Hamilton
7. A ház menedék. Test, melyet saját testünk fölé húzunk. Ahogy a testünk öregszik, úgy házaink is. Ahogy testünk megbetegedhet, úgy házaink is. És az őrület? Ha őrültek élnek a falak közt, nem lopódzik-e ez az őrültség a szobákba, a folyosókra, egészen a deszkákig? Nem érezzük-e néha, hogy ez az őrültség kinyúl felénk? Nem ezt jelenti igazából, amikor azt mondjuk: ez a hely zaklatott, tömve van szellemekkel? Azt mondjuk, kísértet járta, de valójában úgy gondoljuk: a ház megőrült.
8. Bárkivel megtörténhet. Az ember rájön, hogy valahol elszúrta az életét. Nem szeretik eléggé, netán ő nem szeret eléggé, bárkit és bármit: hitvest, munkatársat, hivatást, napkeltét, az életet olyképpen, miként az zajlik - és a szervezet mindenféle baljós tünettel válaszol a megdöccent léleknek. Vavyan Fable
9. Egy szervezet addig marad egészséges, amíg tudata ellátja és hordozza valamennyi testrészét és szervét. Ahol visszavonul, mert nem akar többé szembenézni az adott szerv által képviselt témával, betegség alakul ki. Ezért is lehetséges a betegségek tüneteiből a háttérbe szorított tudati témára és az ehhez tartozó életfeladatra következtetni. Ha valaki kiszorít bizonyos témákat, kérdéseket az életéből, egyre több beteg rész keletkezik benne és egyre nehezebb lesz az élete. Ha a tudat egészen kivonul egy adott területről, mert az érintett teljes mértékben felad egy problémát, a szerv felmondja a szolgálatot és ki kell cserélni - vagy szó szerint, vagy csak a funkciójában. Ha a lélek egészen kivonul a testből, halálról beszélünk, ami gyakran már az érintett életében, fokozatosan bekövetkezik.
10. Az ember, amíg él, egyre csak azon igyekszik, hogy valami maradandót csináljon azok számára, akik a nyomába jönnek. Arra nem is gondol, hogy akik jönnek, azok mindent másképp látnak majd, és mindent átalakítanak, az egész életét átalakítják, és átköltöztetik a maguk új látóköre és egyénisége szerint, és tulajdonképpen szinte feleslegessé válik az, amit az ember a jövendő számára csinált, gondolt, tervezett. Wass Albert