Ugrás a tartalomra
A kiskutyák és medvebocsok játék közben tanulják meg észlelni és előre jelezni egymás mozdulatait, valamint szabályozni a saját cselekvéseiket és reakcióikat - ez jó felkészülés a felnőttkori, komolyabb feladatokra. Nekünk, embereknek is hasonlóan össze kell hangolódnunk, amikor megtanulunk kommunikálni, és ennek része önmagunk megfigyelése, ahogy az ehhez szükséges dolgokat csináljuk. Ez ad nekünk egy fejlettebb, "énszerû" érzetet. Nem csak arra kell figyelnünk, hogy melyik testrész a miénk és mit csinálunk vele, hanem arra is, hogy melyik gondolat a miénk, és hogy megosszuk-e másokkal. Ez a furcsa gondolat szinte paradoxon: azért tudjuk, hogy milyen lehet a másik bőrében lenni, mert ő képes elmondani - vagy akár elhallgatni -, hogy milyen érzés a saját bőrében élni.
Kapcsolódó idézetek
-
Nagyon sokat tanultam a macskáimtól. Hogy mindenkinek kell egy élettér, de kell kapcsolat is. A kettő között egyensúlyozunk. Õk mindig világosan kifejezték, ha éppen több tér kell, vagy ha éppen több érintés. Az igényeket kommunikálni: ezt tanultam meg legelőször tőlük. És akkor nincs sértődés, nincs csalódottság, csak egyensúly van.
-
Van állati kommunikáció is, de az állatok csak érzelmeket tudnak kommunikálni. Az ember viszont a nyelv segítségével gondolatokat képes átadni a másiknak. Ez jelentett hihetetlen előrelépést és új utat. Az állati tapasztalat mindig egyedi. Attól okos egy állat, hogy a saját környezetében szerez tapasztalatokat. Az ember a tapasztalatokat beburkolja egy gondolati köntösbe, amit hiedelemnek nevezünk, és ez a hiedelem átadható. A társainknak nem kell ugyanazt megtapasztalni a felhasználáshoz.
Csányi Vilmos
-
Az állatok (...) beszélnek hozzánk. Aki veszi a fáradságot, és odafigyel, egy idő után be tudja azonosítani, hogy egy-egy hang vagy testtartás mit jelent. Ha ez sikerül, lehet jeleket utánozni. Adni és venni. Vagyis, ha úgy tetszik: "beszélgetni".
-
Az emberek világában, éppen úgy, mint az állatokéban, fontos a testbeszéd és a viselkedés tanulmányozása, sokkal inkább, mint a szóbeli közléseké. Az állatok egyszerûek, őszinték. Csak az ember rejti érzéseit a szavak ködfüggönye mögé.
Katarina Mazetti
-
A kutya tőlünk tanulja meg azt, hogy mi fontos a számunkra - és hogy mi fontos szerintünk az ő számára. Mi magunk is háziasítva vagyunk: belénk nevelték kultúránk értékeit, azt, hogy hogyan legyünk emberek, és hogyan viselkedjünk másokkal. Ahhoz, hogy taníthassuk a kutyát, tisztában kell lennünk, hogy mit érzékel, és meg kell értetnünk vele, hogy mit érzékelünk mi.
-
A kutyáink ismernek bennünket - valószínûleg sokkal jobban, mint mi őket. Tökéletes hallgatózók és leselkedők: kihasználják, hogy beengedjük őket a magánéletünkbe, és kikémlelik minden mozdulatunkat. Tudják, mikor jövünk, mikor megyünk. Kiismerik a szokásainkat: hogy mennyi időt töltünk a fürdőszobában, és mennyit a tévé előtt. Tudják, kivel alszunk, mit eszünk, miből eszünk és kivel alszunk túl sokat. Úgy néznek bennünket, ahogyan egyetlen más állat sem.
-
A gyerekek megértik a távolságot köztük és a felnőttek között, ahogy a kutyák is tudják, hogy mások, mint az emberek, és bár a felnőttek játszhatnak gyerekjátékokat, mindig megmarad az érzés, hogy nem olyanok, mint ők.
-
Gondolkodtál már azon, milyen fantasztikus, hogy az állatok is társunkul szegődhetnek? Bár nem egy nyelvet beszélünk, képesek vagyunk megtalálni a közös hangot. Sőt, néha ezek a kötelékek még mélyebbek, mint amiket más emberekkel létesítünk.
-
Fura dolog az agy. Erről a helyről ered minden, de senki nem képes behatolni a másikéba. Ezért van az, hogy kommunikálni kell. Az állatokkal nagyon egyszerû nyelvet használunk. Ilyeneket, hogy: "ül", "marad", "nem". De egymás közt bonyolultabb a helyzet. Nem mindig azt mondjuk, amit akarunk, és van, amikor zavaros üzeneteket kell megértenünk. Vagy elölről kezdeni. De bármennyire nehéz, és bármilyen sok a félreértés, az a kötelességünk, hogy tisztázzuk a dolgot. Mert hiszen mi tanítjuk az embereket, hogy bánjanak velünk. Ami azt jelenti, hogy a kommunikáció felelőssége nem a többiek vállán nyugszik. Hanem a miénken.
-
Hatalmas előnyre tesz szert az a felnőtt, akit gyerekkorában megtanították a szülei megfelelően kommunikálni. Megtanították beszélni az érzéseiről, nyíltan önérvényesíteni, építő módon vitatkozni másokkal, merni örülni, szomorúnak, haragosnak lenni, megélni az érzéseket és erről visszajelzést adni a másiknak.