Ugrás a tartalomra
A közhiedelemmel ellentétben a fiúk, férfiak is egészen mélyen élik meg a szakítást, sőt, megkockáztatom a szakmai tapasztalataim alapján, hogy néha jobban összetörnek, mint a lányok, csak nem engedik meg maguknak azt a kiszolgáltatottságot, hogy ezt mások is láthassák.
Kapcsolódó idézetek
-
A szakítás a felszínen talán gyorsan lezajlik, de a bensőnkben ritkán. Ha valaha is próbáltunk összegubancolódott hajat kifésülni, akkor ez nagyjából hasonló érzés lehet.
Katherine Woodward Thomas
-
Amikor két ember szakít, általában mindent megtesznek azért, hogy a másiknak fájdalmat okozzanak. Nem testileg, inkább lelkileg. S a szív gyötrésében hihetetlen találékonyságról tesznek tanúbizonyságot.
-
A szerelmi kapcsolatainkban érzelmileg kiszolgáltatottá válunk, ezért a szakítás veszteségélménye rendkívül megrázó. Fel kell dolgoznunk, hogy nem kellünk, nem eléggé kellettünk a másiknak. A legtöbben úgy élik meg, hogy egy részük meghal ilyenkor, ami pótolhatatlan, és ami így, ebben a formában már nem lesz újra. Minden ilyen csalódás arra késztet, hogy legközelebb óvatosabbak legyünk, hogy ezt ne tehessék meg velünk.
-
Volt idő, amikor örültem neki, ha valami megijesztett. Aztán, ahogy sokasodtak az évek, rájöttem, hogy egyre több dolog aggaszt. Az öröm kétségbeesésbe vált. Úgy látszik, a férfiaknak több a félnivalójuk, mint a fiúknak.
Mark Lawrence
-
A legtöbb nő elkötelezett az elképzelés mellett, miszerint ők átélhetik az érzelmeiket, összetörhetnek és darabokra hullhatnak, és ez egészséges. A férfiak azonban nem készülhetnek ki.
-
A pasik is rendelkeznek érzelmekkel, ők is szoktak sírni.
-
Gondoljunk bele, hogy mit jelent a szakítás maga: valaki, aki jobban ismer minket, mint bárki más, elfogadhatatlannak ítélte személyünket. Ez az igazi csapás szociális identitásunkra. Ez fáj igazán a szakításban.
-
Amikor szakítunk valakivel vagy megbántanak, mindig azt hisszük, hogy reménytelenül szerelmesek vagyunk. Ha két lélek, csak rövid időre is, de eggyé vált, mindig fájdalmas, ha újra szétszakadnak. Csakhogy a legtöbb esetben nem szerelem az, amit a szakítás után érzünk. Hanem a fájdalmainkat, sérelmeinket hisszük szerelemnek.
-
A férfiak a finom érzelmi manipulációkat képtelenek észrevenni. Mindez azért van, mert a férfiak elfojtják az érzéseiket, nem beszélnek róluk. És aki nem beszél az érzéseiről, nem éli át az adott érzéseket, az az ezzel kapcsolatos töltetet sem látja meg. A lányok, akik érzelmileg fejlettebbek, viszont gyorsan megérzik, ha valaki ellenségesen áll hozzájuk, miközben látszólag mosolyognak.
Csernus Imre
-
A férfiak sokat kibírnak, a férfiak lelke egy idő után megkövesedik és lassan ugyan, de túljut a legnagyobb csapásokon is.
John Cure