Amikor szakítunk valakivel vagy megbántanak, mindig azt hisszük, hogy reménytelenül szerelmesek vagyunk. Ha két lélek, csak rövid időre is, de eggyé vált, mindig fájdalmas, ha újra szétszakadnak. Csakhogy a legtöbb esetben nem szerelem az, amit a szakítás után érzünk. Hanem a fájdalmainkat, sérelmeinket hisszük szerelemnek.

Kapcsolódó idézetek

1. A szerelmi kapcsolatainkban érzelmileg kiszolgáltatottá válunk, ezért a szakítás veszteségélménye rendkívül megrázó. Fel kell dolgoznunk, hogy nem kellünk, nem eléggé kellettünk a másiknak. A legtöbben úgy élik meg, hogy egy részük meghal ilyenkor, ami pótolhatatlan, és ami így, ebben a formában már nem lesz újra. Minden ilyen csalódás arra késztet, hogy legközelebb óvatosabbak legyünk, hogy ezt ne tehessék meg velünk.
2. A fájdalom néha elkerülhetetlen, de a szenvedés nem. Képzeljük el, hogy boldog kapcsolatban élünk valakivel, akit aztán elveszítünk. Nyilván fájdalmat fogunk érezni, ez teljesen természetes. Ha azonban tovább cipeljük ezt a fájdalmat, és egyfolytában összetörtnek érezzük magunkat miatta, az már szenvedés.
3. A szerelem, ha elmúlt, mindig szomorú. Nagylelkûséget ritkán tanúsít. Aki szakít, furdalja a lelke. Akit elhagytak, sebeit nyaldossa. A kudarc tán jobban fáj, mint az elválás maga. Ám végül mindenki azzá lesz, aki mindig is volt. És néha megmarad egy dal, egy papírlap két szívvel, mint gyöngéd emléke egy nyári napnak.
4. A szerelmi bánat nem csak az, hogy elveszítünk valakit, akiről azt hittük, miénk volt, hanem elveszítjük önmagunkat is. Tartásunkat, nyugalmunkat, hitünket. Valószínûleg ezért nem enyhül a veszteség azzal, ha bebizonyosodik, hogy szerelmünk tárgya nem volt az, akinek hittük. A csalódás az, hogy magunk maradtunk.
5. Megszeretünk, boldogok vagyunk, szakítunk, majd megint megszeretünk, és megint boldogok vagyunk, majd megint szakítunk. Ez ismétlődik egészen addig, amíg észre nem vesszük, hogy a létezés ilyen formája már fárasztóvá válik. Aztán tovább múlnak a hónapok, az évek, az évtizedek - valaki mellett vagy magányosan. Egy idő után nem is emlékszünk rá, milyen volt szeretni.
6. Vannak barátságok, melyek véget érnek, szerelmek, melyek nem bizonyulnak tartósnak. A szakítás rendszerint - legalább az egyik embernek - fáj. Ám abban a világban, ahol minden, ami elkezdődik, véget is ér, a szeretet azzal a kockázattal jár, hogy a lélek megsebesül.
7. Nemcsak osztódunk, hanem újra meg újra össze is találkozunk. És ezt a találkozást hívják Szerelemnek. Mert amikor egy lélek kettéosztódik, mindig egy női és egy férfi lélek lesz belőle. Paulo Coelho
8. Miért érezzük iszonyú rossznak és kínzónak a szerelmi bánatot? Minden bizonnyal nem utolsósorban azért, mert kétségbeesésünkben elképzelni sem tudjuk, hogy a fájdalom elmúlik egyszer. Emiatt még erősebben érezzük.
9. Lehet, hogy össze vagy törve, de én is. Ez még nem jelenti azt, hogy kevesebbet érünk, csupán azt, hogy valakit olyan nagyon és olyan szenvedéllyel szerettünk, hogy elveszteni őt olyan érzés, mintha magunkból veszítettünk volna el egy részt.
10. Amikor két ember szakít, általában mindent megtesznek azért, hogy a másiknak fájdalmat okozzanak. Nem testileg, inkább lelkileg. S a szív gyötrésében hihetetlen találékonyságról tesznek tanúbizonyságot.