Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

A kritikus gondolkodás, ha nem módszeresen élnek vele, könnyen hiszékenységgé fajulhat. Igaz, a kételkedésnek vannak heurisztikus értékei, viszont nem annyira szellemi önállósághoz, mint inkább nihilista gondolkodáshoz szokott vezetni.

Gérald Bronner
💍 Feleség 🍁 Őszi hangulat
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Kétségtelen, a hiszékenységnek is megvannak a maga nehézségei, akár a kételkedésnek. A megrögzött előítéletekben nehéz kételkedni, a csodálatosat meg nehéz elhinni. Megértjük tehát, ha a hiszékenyek egy része elszórakozik ezzel a képességével, megértjük a panaszaikat is, hogy míg ők elhisznek mindent, még a hihetetlent is, addig mi nagy kényelmesen csak azt hisszük el, amit tényekkel és érvekkel bebizonyítanak nekünk, de értelmetlen és teljesen zavaros, amikor a vallásos emberek ezen messze túlmennek és hiszékenységüket nyíltan és mereven erkölcsi létük alapjának teszik meg. A hiszékenységnek is lehetnek következményei, csakhogy ezek nem erkölcsiek. Lehet, hogy a hiszékeny embert becsapják, lehet, hogy kinevetik, lehet, hogy megsajnálják tudatlanságáért vagy kitüntetik hitbuzgóságáért, lehet, hogy tönkremegy, mert hiszékenyebb a szomszédjánál, lehet, hogy püspök lesz belőle, mert többet hisz el a vetélytársánál - de a hiszékenysége soha sem több mint erkölcsileg közömbös hajlam, öröklött vagy szerzett sajátság, vagy fogyatékosság, aminő a göndör haj, a jó hang, vagy akár a hasbeszélés képessége. Polányi Károly
  2. Kételkedés nélküli gondolkodás el sem képzelhető. Hiszen már azok is kétkedni kényszerülnek, akik a legminimálisabb mértékben gondolkodnak. Csak olyan szerencsétlenek kételymentesek, akik az állati bárgyúság áldozatai és mondhatni, csöppet sem gondolkodnak még.
  3. A hiúság, ha bizonyos fokot meghalad, rendkívül veszedelmessé válhat. Nem elég, hogy az embert mindenféle haszontalan munkára és időpocsékolásra késztetni, melyek inkább a látszat, mint a lényeg kedvéért történnek; nem elég, hogy hatása alatt az ember csak önmagára gondol, és másokra csak legfeljebb annyiban, hogy mit gondolnak róla, hanem még el is veszítheti általa a valósággal való kapcsolatát. Jár-kel az életben anélkül, hogy megértené az emberi összetartozást; anélkül, hogy az élettel bármiféle viszonyban volna. Alfred Adler
  4. A felnőttek (...) azt hiszik, már mindent tudnak. Felnőnek, könnyen felejtenek, és ahelyett, hogy nyitottak lennének és fejlődnének, inkább megválasztják, hogy miben higgyenek, és miben ne. De az ilyen dolgokat nem lehet megválasztani: az ember vagy hisz, vagy nem. (...) Cinikusabbak, elvesztik a hitüket, és csak azokat a dolgokat akarják tudni, ami a napi életüket segíti. A többi nem érdekli őket. (...) Pedig a többi teszi az életet. Cecelia Ahern
  5. A tudományos gondolkodás nem feltétlenül jelenti azt, hogy konkrét szakmai kérdéseken elmélkedünk. E gondolkodásmód egyik legfontosabb eleme a dolgok kritikus szemlélete, egy olyan attitûd, amely nem veszi készpénznek a dolgokat, hanem kételkedik és megpróbál utánajárni, ha nem tudja a problémára kapásból a választ. Boldogkői Zsolt
  6. Túl sokan vannak, akik nem hisznek semmiféle erkölcsi értékben. Minél többet tudnak az ilyenek, annál veszedelmesebbek. De a nyílt cinikusoknál is sokkal veszélyesebbek, akik úgy tesznek, mintha hinnének. Természetesen mindig abban, amiben az adott pillanatban érdemes hinni. Micsoda képmutatás olyasmiről győzködni másokat, amiről magad se vagy meggyőződve! Jevgenyij Alekszandrovics Jevtusenko
  7. A kételkedés serkenti a gondolkodást. Minél pontosabban tudom, mit kell gondolnom, annál kevésbé tudom, mit gondolok valójában. Peter Ustinov
  8. Kényes egyensúlyt kell kialakítanunk két, egymásnak ellentmondó igény között: az elénk tárt hipotéziseket minél szkeptikusabban meg kell vizsgálnunk, ugyanakkor nyitottan kell fogadnunk az új gondolatokat. Ha csak szkeptikusak vagyunk, nem jutnak el hozzánk az új gondolatok. Soha nem ismerünk meg új dolgokat. Bogaras öregemberré válunk, akinek szent meggyőződése, hogy a világon eluralkodott a butaság. (Ezt természetesen adatok is alátámasztják.) Ha viszont a naivságig nyitottak vagyunk, és a szkeptikus érzék szikrája sincs meg bennünk, akkor nem tudjuk megkülönböztetni a hasznos gondolatokat az érdektelenektől. Ha minden gondolat egyformán érvényes a szemünkben, akkor nem tudunk dönteni, mert meglátásom szerint abban az esetben egyik gondolat sem érvényes. Carl Sagan
  9. Még a legnagyobb szakértők is hajlamosak a vágyteljesítő gondolkodásra, és elvakíthatja őket egy olyan meggyőződés, amit sokkal inkább az érzelmeikre, mintsem az értelmükre alapoznak. Daniel Dennett
  10. A nihilizmus normális állapot. Lehet az erő jele: a szellem ereje, annyira fokozódhat, hogy számára az eddigi célok aránytalanul csekélyek. Másrészt a nem elégséges erő jele szintén lehet, mely erő elégtelen ahhoz, hogy produktív módon tûzzön ismét maga elé valamely célt, miértet, hitet. Friedrich Nietzsche
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat