Ugrás a tartalomra
A legmagasabb, legváltozatosabb és legállandóbb élvezetek a szellemiek, bármennyire csalódjunk is bennük fiatal korunkban; ezek azonban jórészt a szellem erejétől függnek. Már ebből kiviláglik, mennyire függ boldogságunk attól, ami vagyunk.
Kapcsolódó idézetek
-
Saját magunkkal való kapcsolatunk és az, hogy mennyi gyönyörûséget találunk az életben, végső soron attól függ, hogy az elménk hogyan szûri meg és értelmezi mindennapi élményeinket. Boldogságunk belső harmóniánkból ered, nem pedig abból, mennyire vagyunk képesek irányításunk alá vonni az univerzum hatalmas erőit.
Csíkszentmihályi Mihály
-
A szellemi szeretet legfőbb öröme, hogy adhat. Ahogy a nap se nézi, hány rügy pattan ki fényére, mert saját tüzének extázisában él, úgy a szellemi szeretet is az éntelenség gyönyörében és szabadságában fürdik. Nem függ senkitől, s ugyanakkor tudja, hogy minden hozzá tartozik. Ha valaki a szellemi szeretet állapotát átéli, látja, hogy senki és semmi meg nem szerezhető, de el sem veszíthető. (...) Ez a legfőbb, a legteljesebb és a legboldogabb időtlen ölelés.
Müller Péter
-
Boldogságunk kilenctized része kizárólag egészségünkön nyugszik. Ha egészség van, az minden élvezet forrásává válik, de ha nincs, az egyéb javak, a szubjektív értékek sem boldogítanak, mert a szellem, a hangulat, a temperamentum szárnyalását is lecsökkenti, elnyomorítja a betegség.
Arthur Schopenhauer
-
Azok, akikben megvan a boldogság életereje, puszta létükkel is boldogabbá tehetnek másokat. A boldogság a megtapasztalható legmagasabb rendû szépsége életünknek.
-
A fiatalság nem életkor, inkább lelkiállapot: akaraterő, képzelőerő, heves érzelmek, a bátorság uralma a gyávaság fölött, amikor a kalandvágy legyőzi a kényelemszeretetet. Attól még nem öreg valaki, hogy megélt valahány évet. Öregedni annyi, mint lemondani az álmainkról. Az évek ráncossá teszik a bőrt, a lelkesedés hiánya pedig a lelket.
-
Kell, hogy legyen valami, ami egy önmagunkon túlmutató célra irányítja az energiánkat. Ez a boldogság legmagasabb megnyilvánulási formája.
Bagdi Bella
-
Mindegy, hogy miben leljük örömünket, a közös családi futásban, a sakkban vagy akár az olyan magányos tevékenységekben, mint az olvasás vagy a zenélés, fontos, hogy időt szánjunk az élvezetes pillanatokra. Ha tárgyak helyett emlékezetes élményekre költjük a pénzt, sokkal mélyebb örömöt fogunk átélni - ez az öröm a boldogító élvezet, ami hosszan tartó hatást képes gyakorolni az élettel kapcsolatos elégedettségünkre.
Csíkszentmihályi Mihály
-
Fiatalon és egészségesen azt hisszük, örökké fogunk élni. Nem aggódunk amiatt, hogy elveszítjük valamely képességünket. Azt mondják nekünk, "tiéd a világ", "határ a csillagos ég", és így tovább. Hajlamosak vagyunk a jutalmazás elhalasztására - például arra, hogy éveket fektessünk képességek elsajátításába, vagy erőforrásokat egy fényesebb jövőbe.
Atul Gawande
-
Mit jelent a fiatalság? Azt hiszem, az érzések szintjén könnyedséget, a szabadság érzését és talán bizalmat. Emellett lelki nyitottságot, rugalmasságot, fogékonyságot a tanulásra, a fejlődésre, motiváltságot, szellemi frissességet és azt, hogy vannak céljaink.
Iller Barbara
-
A szabadság inkább érzelmi állapot. Annyi szál köt bennünket a világhoz, s a benne élőkhöz, a történésekhez, miközben éppen ezek határozzák meg létünket. A szabadságot inkább sóvárogjuk, mintsem megéljük. Életünk végéig azt reméljük, hogy beteljesül.
Böszörményi Zoltán