Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

A szabadság inkább érzelmi állapot. Annyi szál köt bennünket a világhoz, s a benne élőkhöz, a történésekhez, miközben éppen ezek határozzák meg létünket. A szabadságot inkább sóvárogjuk, mintsem megéljük. Életünk végéig azt reméljük, hogy beteljesül.

Böszörményi Zoltán
🌱 Bölcsesség 💍 Feleség
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. A szabadság belső késztetés kérdése. Az attól függ, miként gondolkodunk, élünk, érzünk, viszonyulunk magunkhoz és a világhoz. Borovics Tamás
  2. A szabadság nem más, mint egyfajta hajlandóság arra, hogy bármit megtapasztaljunk, és az a képesség, hogy mindezt szenvedés nélkül tegyük. Más szóval, minél jobban ellenállsz annak, hogy megtapasztald önmagad és az élet egészét, annál kevésbé leszel szabad. Minél inkább azt érzed, hogy irányítanod kell az elmédet és az érzelmeidet, mert azok kizárólag "pozitívak" lehetnek, annál kevésbé leszel szabad. Sandy C. Newbigging
  3. A szabadság nem feltétlen a korlátoknak az eldobása, vagy az, hogy nem állhat fölöttünk senki, nem fogadunk el irányítást, vagy nem lehetünk nyomás alatt, hanem az abszolút szabadság az mindennemû körülmények között megtalálni a boldogságot, és függetlennek lenni attól, ami körülöttünk zajlik. Pásztor Anna
  4. Az igazi szabadság elmeállapot. Ha az elménk szomorú, ha tele vagyunk félelemmel, negatív self-talkkal, nem számít, hogy a földi paradicsomban üldögélünk, vagy körülvesz minket mindaz, amire valaha vágytunk, nem fogjuk szabadnak érezni magunkat. A szabadságunk az elmeállapotunktól függ. Jo Bowlby
  5. A szabadság több értelmû szó, az egyik ezt érti rajta, a másik amazt, de mindez nem számít, amíg a szabadságot el nem nyerték. A szabadság eléréséhez sok ember szükséges, de ha elértük, legjobban cselekszünk olyképpen, hogy nem osztjuk széjjel sokaknak, hanem megtartjuk magunk. Mika Waltari
  6. A szabadság nem egyenlő azzal, hogy megússzuk a verést, vagy azt tehetjük, amihez kedvünk van. Azt jelenti, hogy testileg-lelkileg és szellemileg is szabadok vagyunk. Rahaf Mohammed
  7. Szüntelenül ellentmondásos érzésekkel küzdünk, és úgy érezzük, szétszakítanak bennünket egymásnak ellentmondó vágyaink: hiszen egyszerre vágyunk a szabadságra és a közelségre. Alig adtuk át magunkat teljes valónkkal a szenvedélynek, a következő pillanatban már meg is ijedünk tőle.
  8. A szabadság és a boldogság megélése, azt hiszem, adottság kérdése, erre való hajlamunk valahol a bordák mögött lakozik, nem mindenki részesül belőle. Szélsőséges példával élve, jelen tud lenni a boldogtalanság a legnagyobb társadalmi biztonság, anyagi jólét és családi harmónia közepette is, míg van, aki sanyarú körülmények között is képes magát szabadnak érezni. Bodor Ádám
  9. Életünk a minőségéből adódóan másoktól függ, és olyan erőknek és körülményeknek van kitéve, amelyekre nincs befolyásunk. A több szabadság jobbnak tûnik a kevesebbnél. De milyen mértékig? Az életünkkel járó szabadság mennyisége nem az élet értékének mérője. Ahogy a biztonság üres és önveszélyes életcél, végső soron az önállóság is az. Atul Gawande
  10. Az emberek úgy általában szeretik a szabadságot, de pontosan nem tudják, ez miben áll és milyen lehet. Ha megkérdezik az embereket, hogy szeretnek-e szabadon élni, igennel fognak válaszolni. Ha megkérdezik őket arról, hogy ők akarnak-e a sorsuk felől dönteni, akkor már más lesz a válasz, mert egy bizonyos szempontból szeretik a szabadságot, más szempontból azonban félnek tőle. A szabadság ugyanis felelősséggel is jár: mi vagyunk felelősek saját életünkért, a környezetünkért, nemcsak családunkat, hanem egész országunkat értve ezalatt. Heller Ágnes
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat