Ugrás a tartalomra
A legtöbb bántást nem a gyûlölet okozza. Az elől el lehet lépni. Menekülni, védekezni. A legtöbb bántás a tévesen, sebzetten értelmezett szeretetből fakad. Mert az elől nem lépsz el. Abba belefekszel. És hagyod, hogy élve vájja ki a belső szerveidet.
Kapcsolódó idézetek
-
A legtöbb érzelem, legyen az bizalom, szerelem, gyûlölet vagy félelem, a legtöbb esetben csak fájdalmat okoz. De az élet erről szól, s ezt el kell fogadni, ahogy el kell fogadni a boldogságot is, akármi van mögötte.
-
A gyûlölet a legrombolóbb az összes zavaró érzelem közül, így lehetőleg ne engedjük megjelenni egy kapcsolatban, ahogy azután sem. Hiszen korábban a legmagasabb gyönyör pillanataiban olvadtunk egybe, képességeink szerint minden örömet megosztottunk a másikkal, testileg és érzelmileg a legapróbb részletekig megismertük egymást. Ha ezek után egymásnak esünk, akkor az olyan, mintha saját szívünket tépnénk ki.
Ole Nydahl
-
Gyakran könnyebbnek vagy biztonságosabbnak tûnik egyszerûen elutasítani, elfojtani, ellökni magunktól a fájdalmat. Úgy tenni, mintha nem létezne. (...) A fájdalom azonban fájdalom, a veszteség pedig veszteség. Egy letagadott sérelem mindig megtalálja a módját, hogy felszínre törjön.
-
Mikor bántanak, megtanulsz gyûlölni. Másfelől viszont, mikor te bántasz másokat, haragot érzel, ugyanakkor bûnösnek is tartod magad. Azonban ha megérted ezt a fajta fájdalmat, akkor képes leszel kedves lenni másokhoz. A fájdalom ismerete segít nekünk felnőni, éretté válni. Felnőni pedig azt jelenti, hogy képes vagy mérlegelni a fájdalmat, és egyedül döntést hozni.
-
Mikor bántanak, megtanulsz gyûlölni. Másfelől viszont, mikor te bántasz másokat, haragot érzel, ugyanakkor bûnösnek is tartod magad. Azonban ha megérted ezt a fajta fájdalmat, akkor képes leszel kedves lenni másokhoz. A fájdalom ismerete segít nekünk felnőni, éretté válni. Felnőni pedig azt jelenti, hogy képes vagy mérlegelni a fájdalmat, és egyedül döntést hozni.
-
Néha jobban szenvedünk az érzelmektől, mint a testi fájdalomtól, ezért szánunk olyan sok időt arra, hogy eltemessük őket, vagy legalább elmeneküljünk előlük. Egyszer csak kialakulnak, és túszul ejtenek bennünket, amíg úgy nem döntenek, hogy odébbállnak.
Ruby Wax
-
Amikor gyûlöletről beszélsz, bizonyára a végsőkig vitt utálatra gondolsz. A féltékenységből fakadó gyûlölet más - az vonzalomból és frusztrációból ered.
Agatha Christie
-
Amikor valaki azt mondja, hogy nem tudnálak bántani, az nem igaz, mert minden embernek megvan a hatalma arra, hogy mást bántson. A szeretet az, amikor ilyet nem teszek. A szeretet eszerint tulajdonképpen nagyon-nagyon egyszerû dolog: nem bántom a másikat.
-
Minden szerelemben van gyûlölet. Az ember nem tehet róla. Hozzá van kötve ahhoz, akit szeret, elveszti szabadsága egy részét, és rugdalózik ellene. De miközben rugdalózik a saját szabadsága elvesztése miatt, megpróbálja kényszeríteni a másikat, hogy az utolsó cseppig adja fel a szabadságát. A szerelem óhatatlanul gyûlöletet szül. Amíg csak ezen a földön élünk, a szerelemben mindig lesz gyûlölet. Lehet, hogy éppen ezért élünk a földön: hogy megtanuljunk gyûlölet nélkül szeretni.
-
A szerelem szenvedés. Hogy elkerüljük a szenvedést, nem szabad szeretnünk. De akkor attól szenvedünk, hogy nem szeretünk.
Woody Allen