Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

A legtöbb ember élete egy agárversenyre emlékeztet. (...) Minél gyorsabban futnak a kutyák, annál sebesebben száguld a mûnyúl az orruk előtt. Hát éppen így viselkednek az emberek is. Éjjel-nappal erejüket megfeszítve dolgoznak, a végkimerülésig hajtanak; tornáztatják az elméjüket, semmilyen csalástól nem riadnak vissza, és mindenféle engedményre készek, hajszolván a maguk elé helyezett célt, melynek elérésétől sikervágyuk kielégítését, azaz elhallgattatását várják, mindenekelőtt pedig elismerést, gazdagságot, sőt, talán ennél is többet, megelégedettséget, lelki békét, (végre) szabad időt és életörömöt remélnek. De amikor szinte már a foguk között érzik a zsákmányt, "valaki" előbbre tolja (egy démoni Játékmester?), és a holnapból sohasem lesz ma; mindig ott lesz az új cél, amely még több szabadsággal, pénzzel és örömmel kecsegtet, de még több törtetést, árulást és megalkuvást követel.

👋 Búcsúzás 🌱 Bölcsesség
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Ha valakiben van elegendő rugalmasság az új befogadására, akkor tanulni is képes majd, vagyis fejleszteni önmagát és előlépni a saját életében. Aki reális célokat tûz ki maga elé, tisztában van a képességeivel és értékeivel is. Ha nem ezt tesszük, az élet könnyen olyan agárversennyé válhat, ahol állandóan a mûnyúl után rohanunk, soha el nem érve azt. Tari Annamária
  2. Az embert nehéz becsapni. Nem lehet azt mondani neki, hogy eredj erre, itt kapod a többet. Egy idő múlva rájön a csalásra, és akkor vége. Az ember pedig egészen elképzelhetetlenül életéhes lény. Mindig odamegy, ahol több életben van része. (...) Mindig a több kell, a ragyogóbb, a tüzesebb, az érdekesebb, a komolyabb, az izgatóbb, a hatásosabb, a megragadóbb. Hamvas Béla
  3. Sok-sok ember, egykori szerelmek, barátok, ellenségek, vidám és keserû élmények emlékei, győzelmek, vereségek, szégyenek, diadalok, pénz és karrier... Húzzuk, vonszoljuk, újra meg újra belegabalyodunk; végigvonulnak bennünk egykor átélt érzelmek és indulatok, amelyeknek már a nyomuk is elmúlt az időben. Csak mi tartjuk életben, ébresztjük fel őket halálos mély álmukból. S ekkor megjelennek, mint a múlt árnyai. Kísértetek. Popper Péter
  4. Az emberek a saját sorsuk mesterei. Mindig el tudják követni ugyanazokat a hibákat. Mindig meg tudnak futamodni az elől, amit kívánnak, amit az élet olyan nagylelkûen eléjük tesz. Paulo Coelho
  5. Az emberek többnyire habzsolni akarják az életet. Mind többet és többet akarnak maguknak. Ilyen hozzáállás mellett az élet nem ajándék, inkább zsákmány, amit másoktól rabolsz el. Deepak Chopra
  6. A legtöbben folyton többre vágynak annál, mint amennyivel rendelkeznek. Azt hiszik, a siker, a magasabb pozíció, a több pénz, vagy a luxus boldogabbá teheti őket. Ez tévedés. A pénz elmarja az embert a valóságtól. Először hálás érte a sorsnak, aztán ahogy megszokja, bármit megtenne, hogy minél többet szerezzen belőle. Elkopnak az erkölcsök, a pénz miatt ember embernek farkasává aljasul, hajlamosak érte elharapni egymás torkát. Akár erővel is, de elveszik a másikét. Kisemmizik egymást. (...) Azt hiszed, a nagyravágyás sikeresebb, jobb emberré tesz, pedig csak egyre boldogtalanabb vadállattá korcsosít. Szóval, ha hajszolod a boldogságot, az csak egyre messzebb gurul tőled. Lakatos Levente
  7. Legtöbb ember egy életet tölt el azzal, hogy módszeresen, izzadva, szorgalmasan és ernyedetlenül készül a boldogságra. Terveket dolgoznak ki, hogy boldogok legyenek, utaznak és munkálkodnak e célból, gyûjtik a boldogság kellékeit, a hangya szorgalmával és a tigris ragadozó mohóságával. S mikor eltelt az élet, megtudják, hogy nem elég megszerezni a boldogság összes kellékeit. Boldognak is kell lenni, közben. S erről megfeledkeztek. Márai Sándor
  8. Az emberek a vagyont és a hatalmat hajszolják, tudást és tulajdont szereznek, fiúkat és lányokat nemzenek, házakat és palotákat építenek. De akármit érnek is el, mégsem elégedettek. Akik szegénységben élnek, gazdagságról álmodnak. Akinek egymilliója van, kettőt akar. Akinek kettő van, tízet. Még a gazdagok és híresek is csak ritkán elégedettek. Õket is szakadatlanul kísértik a gondok és félelmek, míg a betegség, az öregkor és a halál el nem hozza nekik a keserû véget. Minden, amit az ember felhalmozott, eltûnik, akár a füst. Az élet értelmetlen rohanás a mókuskerékben. Yuval Noah Harari
  9. Az élet olyan, mint az olimpiai játékok. Egyesek kalmár-sátraikba telepednek, s csak azzal törődnek, hogy a nagy jövés-menésben mit lehet keresni. Mások minden erejükkel a dicsőségért küzdenek. Végül a túlnyomó többség, a nézők, csak egyszerû szemlélői az eseményeknek. Püthagorasz
  10. Az élet olyan, mint egy lőgyakorlat. Van, akinek a puskája visz messzebb, van, akinek a céltáblája van közelebb.
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat