Sok-sok ember, egykori szerelmek, barátok, ellenségek, vidám és keserû élmények emlékei, győzelmek, vereségek, szégyenek, diadalok, pénz és karrier... Húzzuk, vonszoljuk, újra meg újra belegabalyodunk; végigvonulnak bennünk egykor átélt érzelmek és indulatok, amelyeknek már a nyomuk is elmúlt az időben. Csak mi tartjuk életben, ébresztjük fel őket halálos mély álmukból. S ekkor megjelennek, mint a múlt árnyai. Kísértetek.

Kapcsolódó idézetek

1. Régi sérelmeinken rágódunk, vagy visszavágyódunk elmúlt állapotainkba; az elképzelt jövővel ijesztgetjük vagy vigasztaljuk magunkat. Eközben elsiklunk az aktuális valóság, a jelen felett. Popper Péter
2. Hiába akarunk szakítani a múlttal, valami mégis megmarad, belénk kapaszkodik, és csak nagyon nehezen tudjuk lerázni. El kell nyomni azt, ami úgy tör fel emlékeinkből, mint a buborék a mocsár mélyéről; távol kell tartani gondolatainktól a kezet, mely álmunkban megérint, igazabbul, mint az igazi; félni kell az idegentől, akinek mosolyára összeszorul a szívünk; és harcolni a karok emléke ellen, melyek nem nyúlnak többé utánunk. Hazudni önmagunknak, gyávának lenni, mindig a legrosszabbra felkészülni. És tudni, mindig észben tartani, hogy ha csak egy percre megtántorodunk, végünk van, kezdhetjük elölről az egész küzdelmet. Edmonde Charles-Roux
3. Mindnyájunkban ott dereng az igaz és jelenlevő élet emléke, valahányszor egy kínos álom a képzelet és őrjöngés világába vet minket. Küszködünk az éjszaka agyrémei és rettenetei ellen, s közben érezzük, csak lidércnyomás az egész, és erőlködünk, hogy felébredjünk; de mintha egy ellenséges hatalom ragadna meg újra és újra, hogy visszalökjön a borzalmas tehetetlenségbe, ahol egyre gyászosabb képek, egyre gyötrőbb fájdalmak ostromolnak és kínoznak. George Sand
4. Mert az élet repül velünk, ha szárnyalunk vagy csak megyünk, andalogva, kézen fogva, emlékeket felkarolva, sóhajokba kapaszkodva, összebújva vagy széthullva, illatokkal, illanókkal tele tarisznyánk a jóval, hamuba sült fájdalommal, friss idővel vagy múlttal, ezerarcú szép titokkal.
5. Az ember szüntelenül keresi a múltjába vezető szálakat, és úgy követi őket, mintha a labirintusból kivezető út titka az emlékeiben gyökerezne. A már megélt események talán egyszerûbbnek, ennélfogva megbecsülendőnek látszanak, mert az eltelt idővel kimosódott belőlük az élet minden zûrzavara.
6. Gyéren lelve a valóban örömet, reményben s emlékezetben keressük, s amit a múltban találunk, ápoljuk, tatarozzuk, díszítjük folyton, s igyekszünk egyúttal feledni a velejárt keserûséget. Így hamisítjuk múltunkat, csaljuk önmagunkat. Asbóth János
7. Az emberek jönnek s mennek, besodródnak az életünkbe, aztán eltûnnek belőle, csaknem úgy, mint egy kedvenc könyvnek a szereplői. Mikor a végére érünk és becsukjuk, addigra a szereplők már mind elmondták a történetüket, és mi egy újabb könyvbe kezdünk, melyben újabb szereplők, újabb kalandok várnak. És akkor az ember azon kapja magát, hogy már az újakra figyel, nem a régiekre. Nicholas Sparks
8. Miért vonzódunk a többi emberhez?! Hiszen tudjuk, hogy mit várhatunk tőlük! Itt körös-körül milyen sok ember siet valahová, ahol nem látják szívesen. Az egyik a szeretőjéhez siet, akit nem fog otthon találni. A másik a volt feleségéhez megy, hogy kibéküljön vele, a végén összevesznek. (...) Az élet félelmes, a halál ijesztő. Szegény kis szenvedő bolondok. Mennyi szív dobog itt körös-körül. Milyen fenséges, hiábavaló zene! Aszlányi Károly
9. Az emberek elfelejtik a múltat, így aztán újra és újra át kell élniük, mert a végzetüket magukkal hordozzák, a szívük legmélyén. A jót és rosszat egyaránt... a szörnyût és a még szörnyûbbet. Teljesen mindegy, hol vannak vagy honnan hová tartanak. Szélesi Sándor
10. Az emberek örökös panaszkodásban élnek. Úgy hordják magukkal a panaszaikat, mint valami személyazonosító jelvényt. Sokak végigsiránkozzák az életüket, hogy az élet mennyire igazságtalanul bánt velük. Felemlegetik a sok szörnyûséget, ami érte őket, a meg nem kapott esélyeket, a sok elszenvedett igazságtalanságot. Talán mindez még igaz is lehet. A legtöbben azonban megfeledkeznek róla, hogy a múlt pusztán emlékként él bennünk. Az emléknek nincs tárgyi létezése. Nem egzisztenciális; tisztán pszichológiai. Sadhguru