A legtöbb félelmünk a jövőhöz kötődik, vagyis nem kapcsolódik a jelen realitásához. Ilyenkor mindig megkérdezem: miért pazarolunk értékes perceket a jelenből valamire, ami nem is biztos, hogy bekövetkezik? Miért kötünk ehhez a fikcióhoz érzéseket? Ez azért van, mert nem a jelenben élünk. Elfelejtettünk jelen lenni a saját életünkben. Vagy a múlton rágódunk, vagy a jövőtől szorongunk. A félelem kezelésének egyik legfontosabb kulcsa pedig az, hogy vissza tudjuk magunkat hozni a jelenbe.

Kapcsolódó idézetek

1. Gyakran hisszük, hogy a múltban átélt félelmek segítségével megjósolhatjuk azokat az eseményeket, amelyektől a jövőben óvakodnunk kell. E gondolkodásmód eredménye, hogy időnk legnagyobb részét a múlton való rágódással, és a jövő miatti aggódással töltjük, a félelem ártalmas körforgása pedig kevés teret enged a jelenben.
2. Én nem hiszek a jelenben... Ebben a rohanásban értelmét vesztette a jelen fogalma. (...) Itt csakis jövő van, amitől rettegünk. Mire lecsap ránk, már a következő pillanat gondolatától borzongunk. Talán ennek a félelemnek a vibrálása, maga a lüktető tudat, hogy élünk, az a jelen. Gerlóczy Márton
3. A jelen az egyetlen lehetőség, amikor választhatunk szeretet és félelem között. Ha amiatt aggódunk, vajon mit tegyünk a jövőben, azzal semmit sem érünk el. Mégis annak a szokásnak hódolunk, hogy újraírjuk a múltat és próbálgatjuk a jövőt, amivel persze semmit sem érünk el. Ha átállítjuk tudatunkat a jelenre, azzal eltávolítjuk a szenvedés forrását.
4. Nem félek. Azt hiszem, a félelem teljes egészében a várakozásból, az előérzetből fakad. Hogy a dolgok nem úgy alakulnak, ahogy elterveztük, hogy bajunk esik, rettegünk a ránk váró fájdalomtól. Mindez elmúlik, ha egyszerûen elfogadjuk, hogy vége. Nem is rossz tudni, hogy nincs jövő. Felszabadító.
5. Legfőbb bajunk, hogy nem élünk a jelenben. Vagy a jövőn morfondírozunk, vagy a múltba tévedünk - a pillanatban sohasem vagyunk ott. Később még a közömbös percre is nosztalgiával emlékszünk vissza. A percet elszalasztjuk, nem örülünk neki. Mire örülnénk, a jelen múlt lesz, a kezünkből kifolyik. És folytatjuk, amit egész életünkben: az elszalasztott lehetőséget siratva szánalmasan nyavalygunk. Alice Christine Barrett
6. Legtöbbször vagy a múlton rágódunk, vagy a jövőn szorongunk. De minek? Az élet a jelenben zajlik! És mégis, abszurd módon tartósan a jelenben maradni a legnehezebb. Al Ghaoui Hesna
7. Sok minden van ezen a világon, amitől félni kell. De a félelmeinknek semmi köze iszonytató maszkokhoz, mûanyag pókokhoz vagy rémületes szörnyekhez. Nem. A fejünkben kavargó gondolatok rémítenek a legjobban. Mi van, ha megbánja döntését? Mi van, ha tényleg boldogtalan? Mi van, ha a szerelem esélye örökre elúszott? Hogyan legyünk úrrá ezeken a gondolatainkon? Először is emlékeztessük magunkat: ami nem öl meg, attól csak erősebbek leszünk.
8. Eddig féltem az emlékektől, nem akartam tudni róluk, ahogy a múltról se, mindig a pillanatnak éltem, úgy, hogy a jövő és a múlt nem létezik. De rájöttem, azok vagyunk, amiket az emlékeinkből fel tudunk idézni, és az, hogy minek tartjuk magunkat, nagyban befolyásolja, mi történhet majd velünk a jövőben. Zakály Viktória
9. Magunk teremtjük a félelmet. A félelemnek egyetlen lakóhelye van: a jövőbe tekintő gondolatunk. Amitől félünk, üres fantáziálás, olyan dolog, ami nem létezik az adott pillanatban, ami nincs, és ha nem akarjuk, nem is lesz. Tehát a félelem csak elmezavar... nem tévesztendő össze a veszéllyel. A veszély az valós, a félelem az rajtunk múlik.
10. A félelem jó és szükséges dolog a túléléshez, a szorongás viszont nem más, mint a félelem megszorozva a fantáziával. Pusztító, mert van egy megfoghatatlan eleme, és ez a képzelet. A szorongás a jövőben játszódik, a félelem beleránt a jelenbe. Al Ghaoui Hesna