Gerlóczy Márton

A kutya (...) csak akkor való a lakásba, ha vele van egy ember. De az ember nem tudja, hogy milyen a kutyának a lakásban, amikor ő nincs otthon, tekintve, hogy nincs otthon. Én voltam már kutya a lakásban. Ott fekszem egész nap, és (...) szarul érzem magam. Tudom. Gondoljunk vissza a legdepressziósabb napunkra. Amikor nem akartunk kimenni. Amikor nem tudtunk kimenni. Amikor nem tudtunk semmiről. Na, olyan lehet a kutyának.

Az ilyenekből lesznek a kritikusok. Esztéták. Akik nem az életből tanulták a mûvészetet, hanem a mûvészetből az életet.

Az írók nem beszélnek sokat, mert nem valamiről kell írniuk, mint az újságíróknak, hanem valamit.

Klassz dolog költeni a pénzt. Mást nem is tudok kezdeni vele, csak költeni tudom.

Minden hülye határozott és magabiztos. Azt gondolják, az ember akkor belevaló, ha azt gondolja magáról, hogy belevaló. Hogy mindenre képes. Hogy szép. Hogy okos. Hogy az álmaiért és a karrierjéért bármit megtesz, és semmi sem állíthatja meg. Hogy csak azt kell gondolnunk, úgy kell élnünk, hogy sikerülni fog, és akkor sikerül is. A boldogtalanság kínos és szánalmas. Egy mosoly mindent megold. Hogyne.

Azok szoktak nevetni, akik szegények. Magukat nevetik ki, hogy mennyire nincstelenek. A jómódúak nem nevetik ki magukat. A humorukat fölzabálja a pénz és az elégedettség zsíros disznaja.

Az őrülteket tessék tiszteletben tartani. (...) És hogyan tudjuk az őrültnek megadni a tiszteletet? Hát ha elhitetjük vele, hogy nem látjuk őrültnek. És hogyan győzzük meg az őrültet arról, hogy mégsem őrült? Mi sem egyszerûbb. Legyünk őrültebbek nála.

A pénzt (...) csak azért keressük, hogy legyen. Aki költeni szereti, annak nincsen.

Gyûlölöm a tetoválásokat. Csak az tesz magára jeleket, aki nem tudja, hogy kicsoda. Igaz, senki sem tudhatja igazán, hogy kicsoda, ezért inkább úgy fogalmaznék, hogy az teszi magára, akit nem is érdekel, hogy kicsoda.

Száz kiló alatt a férfi csak karácsonyfadísz.

Az élet kegyetlen és csodálatos, mint egy hajnali okádás.

Az emberek, ha először találkoznak, inni mennek. Vagy enni. Sohasem futni vagy úszni, vagy szeméttelepre tévéket zúzni. Pedig milyen szép világ is volna az.

Soha nem olvasok közterületen. Pláne nem villamoson. Nem szeretem, ha látják, hogy mit olvasok. Nem szeretem, ha sejtik, hogy miféle lehetek. Ne legyen rám írva semmi.

"Élj úgy mindennap, mintha ez lenne az utolsó napod." "Egy mosoly nem kerül semmibe." Mi a szarért mosolyogjak, ha ez az utolsó napom? Holnaptól nem láthatom azokat, akiket szeretek. Nem ihatok vodkát. Nem ehetek brokkolit. Nem lehet zsíros a kezem. Nem túrhatom az orromat. Nem tervezhetek, és nem is örülhetek annak, hogy tervezek.

Minden aranylelkû lány (...) azt hiszi, minden úgy van, ahogy éppen megéljük. Mindenki olyan, mint amilyennek abban a pillanatban látjuk. Senki sem olyan.

A beágyazásról mindig a halál jut eszembe. Azok az emberek, akik már reggel azt várják, hogy újra aludhassanak és elmenekülhessenek, mert fosnak az élettől.

A vevőnek mindig igaza van. Ezt egy olyan világban fogalmazták meg, amikor a vevő még vevőként viselkedett, és tisztelte azt, aki kiszolgálta.

Túlsúlyos az egész rohadt északi félteke. Olyan ez a bolygó, mint a szomszéd hentes mérlege.

Mutasd meg, hogyan ünnepelsz, és megmondom, ki vagy. Mutasd meg, hogy úgy ünnepelsz-e, ahogy azt javasolják neked, és megmondom, ki nem vagy.

Én a lefekvés és az elalvás közti időszakot előregondolkodással vagy álmodozással töltöttem mindig is. A kettő valószínûleg ugyanaz.