Ugrás a tartalomra
A legtöbb nő unatkozik, mert nőnek lenni unalmas. Csakis azért megyünk férjhez, hogy legyen mit csinálnunk, aztán gyerekeink lesznek, és rájövünk, hogy a többi nőnél csak egyetlen unalmasabb létezik: a kicsinyeink.
Kapcsolódó idézetek
-
Nekünk, feleségeknek van egy nagy átkunk: mi vagyunk azok, akik férjüket mindennap hûségesen várják otthon az órát figyelve, akik szeretetet adnak akkor is, amikor a párjuk nem érdemli meg. Ezért is vagyunk mi olyan unalmasak. Lehetünk bármilyen szépek és csinosak, kedvesek, hûségesek, akkor is az unalom bélyege kerül előbb-utóbb homlokunkra.
-
A legtöbb ember házasélete befejezetlen mondatból áll. Ebből lesz aztán a befejezetlen házasélet. Hiszen azért nősülünk meg, hogy hallgatóságot szerezzünk magunknak; mert nem érzünk erőt hozzá, hogy a hallgatóságot esetenként megszerezzük. De a kényelmes megoldások utólag mindig csalódást okoznak.
Aszlányi Károly
-
Egy lányból akkor lesz asszony, ha már férje van, ha gyermekeket szül, ha összecsapnak a feje felett a mindennapok szürkéskék hullámai, amikor belemerül abba a rideg-hideg érzésbe, amit talán unalomnak és megszokásnak lehet nevezni.
-
Az, hogy otthon maradjon egy nő a gyerekeivel, manapság rémálom és súlyos teher. Ehelyett a nők képesítéseket szereznek (általában valami elméleti baromságot) és minden tőlük telhetőt megtesznek, hogy olyanok legyenek, mint a férfiak. Úgy dolgoznak, mint a férfiak; úgy öltöznek, mint a férfiak; igyekeznek úgy gondolkodni, mint a férfiak; úgy beszélnek, és úgy cselekednek, mint a férfiak – sőt, néhányan még úgy is néznek ki, mint a férfiak. Mivel az okos nők legjava a tanulással van elfoglalva, a butább nők szülik a több gyereket, így aztán az egész emberi faj egyre silányabb lesz, mivel az átlag intelligencia esik, ha a butább nők szülnek a legtöbbet.
-
Igen, tudom, szeretnek, megvan mindenem, nincsenek napi gondjaim. De majd meglátod, ha férjhez mész, hogy az milyen. Hogy egész nap várod, hogy hazajöjjön, hogy végre ne csak a mondókázás és a házi feladat töltse ki az életedet, végre fontos dolgokról is beszélhess. És akkor megjön, és nincs ott. Legalábbis neked nincs, csak a gyerekeknek.
Szabó T. Anna
-
Az unalom legtöbbször azzal kezdődik, hogy a házasságban már nem beszélgetnek, csak megbeszélnek valamit.
Gyökössy Endre
-
A házasság kiváló alkalmat nyújt az unatkozásra. Ha egy egész életre egyetlen feleséghez van láncolva az ember, nem könnyen szabadul meg tőle. A szeretőjét legalább lecserélheti, ha túlságosan ráunt.
-
Az unalom nem csak unalmas, egyenesen rémisztő. Rákényszerít bennünket, hogy nagyobb kérdéseken agyaljunk, olyasmin, hogy minek mi az értelme, mi a célja. Ugyanakkor az unalom remek lehetőség új dolgok felfedezésére is. Az unalom teremti meg azt a teret, amelyben új gondolatok megszülethetnek. Unalom nélkül mást se teszünk, csak reagálunk a minket körülvevő ingerekre ahelyett, hogy valóban belemerülnénk az élményekbe.
Anna Lembke
-
Különös teremtmények a nők. Beleszeretnek egy férfibe, majd megpróbálják megváltoztatni. Általában sikerrel járnak, és egész életükben sajnálják, hogy ilyen unalmas és megalkuvó emberhez mentek feleségül.
-
Mit gondolsz..., miért olyan sok a boldogtalan házasság? Mert mi nők vagyunk, ők pedig férfiak. Õk nem nagyon értenek meg minket, és mi nem nagyon értjük meg őket.