Ugrás a tartalomra
A lelki vakok is bottal járnak! A különbség csak annyi, hogy nem támaszkodnak rá, hanem ütnek vele.
Kapcsolódó idézetek
-
A lelki vaknak (...) rosszabb a sorsa, mint a testileg vaknak, mert míg az utóbbit egy másik ember vezetheti, addig az előbbi még angyal által sem hagyná magát vezetni.
-
Amikor a vak viszi a nyomorékot, mindkettő előrébb jut.
-
A lelki erőszak tehát rendkívül változatosan nyilvánulhat meg, de akad egy közös jellemzője valamennyi formájának: a másikat tárgyként kezeli. A tárgyba ugyanis bele lehet rúgni, át lehet rajta nézni, hiszen nem érez semmit. Aki a lelki terror eszközeivel él, elfelejti vagy meg sem tanulta, hogy akin alkalmazza, az is ember, érzésekkel és tudattal.
-
A süket embernek csak a füle nem hall;
a bolondnak egész teste.
Dzsalál ad-Dín Rúmí
-
Aki a saját hibáival szemben vak, azt mások az orránál fogva vezethetik.
-
A sérült emberek másokat sértegetnek.
-
Az ember néha csak a szemivel lát, és nem a szívivel.
-
Időnk csapása, hogy bolond vezet vakot.
William Shakespeare
-
Vannak emberek, akiket erősnek hiszünk, aztán egyszer csak rájövünk, nem ők az erősek, hanem mi vagyunk vakok.
Borsa Brown
-
Hol nem győzöl okkal, vágj bátran közbe bottal.
Thomas Mann