Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

A lelki erőszak tehát rendkívül változatosan nyilvánulhat meg, de akad egy közös jellemzője valamennyi formájának: a másikat tárgyként kezeli. A tárgyba ugyanis bele lehet rúgni, át lehet rajta nézni, hiszen nem érez semmit. Aki a lelki terror eszközeivel él, elfelejti vagy meg sem tanulta, hogy akin alkalmazza, az is ember, érzésekkel és tudattal.

🌅 Nyugdíjba vonulás 🎲 Sors
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Kétféle erőszak van: aktív és passzív. Az aktív erőszak ablakokat, koponyákat tör be. A passzív erőszak azoknak az embereknek az erőszakossága, akik semmi másnak nem adják meg magukat, csak az aktív erőszaknak. A kétféle erőszak nagyon szorosan kapcsolódik egymáshoz: a passzív erőszak erőszakot szül; nem hagy más választási lehetőséget. Szent-Györgyi Albert
  2. Az erőszak máig az emberiség elmebetegségének egyik megnyilvánulási formája. Hiszen kulturális lehetőségeink, melyek részben megvalósíthatók lennének, módot adhatnának rá, hogy konfliktusainkat erőszakmentesen, együttélésünket pedig konfliktusmentesen intézzük - értelmünk segítségével. Werner Pieper
  3. Minden kínzás valójában mentális kínzás. A fájdalomokozás talán szolgálhatja a kínzó szadista hajlamait, azonban a fájdalom önmaga egy eszköz, amivel meg lehet törni az áldozat szellemét. A mentális kínzás megkerüli a testet, és az áldozat pszichéjének legmélyébe hatol.
  4. A háború lelkileg is képes megölni az embert, és az ilyenfajta halál sokkal rosszabb, mert ha túléli, élete végéig szenved a traumától. A halál gyors, tiszta, lezárja azonnal az életet, de a lelki halál teljesen más.
  5. Az erőszakot a legkönnyebb és a legnehezebb megérteni a világon. Néhányan készek vagyunk rá, hogy hatalomvágyból használjuk, mások csak önvédelemből, megint mások egyfolytában, és vannak, akik soha. De van olyan is, aki más, mint a többiek, aki ok nélkül verekedik. Bennük több lehet az állati, mint bennünk, vagy talán több az emberi, de aki belenézett egyre sötétedő szemükbe, pontosan tudja, melyik fajtába sorolhatók. Nem tudni, vajon hiányzik-e belőlük valami, ami másokban megvan, vagy épp ellenkezőleg. Hogy kialszik-e bennük valami, mikor ökölbe szorítják a kezüket, vagy éppen meggyullad. Fredrik Backman
  6. Mindnyájan veszélyessé válunk, ha életerőnknek nincs lehetősége kifejeződni, ha rossz közérzetünket nincs lehetőségünk megosztani, és nincs, aki megértse. Az erőszak a visszafojtott élet bombája.
  7. Mikor bántalmazásról beszélnek, akkor általában a fizikai erőszakra gondolnak az emberek. De a szóbeli erőszak is borzalmas, a megalázás, a megszégyenítés és az elhanyagolás is ugyanolyan szörnyû. Bucsi Mariann
  8. Valakinek az életszentségét megsérteni ezer módon lehet, mindegyiket utálom és haragszom érte. A nem látható erőszak tömérdek esetét ismerve tudom: az embert szavakkal is irtózatosan rokkanttá lehet alázni. Vavyan Fable
  9. Embereket fényképezni annyi, mint erőszakot követni el ellenük, hiszen a fényképész úgy látja őket, ahogy ők sose látják önmagukat, s olyasmit tud meg róluk, amit ők maguk nem tudhatnak; a fénykép az embert tárggyá minősíti át, s ez a tárgy jelképesen birtokba vehető. Susan Sontag
  10. Örökre átformálja a lelkünket, ha tanúi leszünk annak a brutalitásnak, amellyel az egyik ember képes véget vetni a másik életének. Mindenki átalakul, aki fogta sebesült bajtársa kezét, miközben az lassan átcsúszott a nemlét állapotába. Igen, az ilyen dolgok megkeményítik, acéllá edzik az ember szellemét, tudatát.
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat