Ugrás a tartalomra
A lelkiismeretünk egy napóra, amely nem önmagában jár, hanem az égen ragyogó nap fénye által mûködik. Egy érett lelkiismeret alapvetően mindig a szeretet parancsolata szerint jár.
Kapcsolódó idézetek
-
A jó Isten mindannyiunk szívében él, és a saját GPS-ével vezet bennünket: lelkiismeretünk törvényei és a parancsolatok által megmutatja a legtisztább, legegyenesebb utat a boldogulásunk, a mennyek országa felé.
Böjte Csaba
-
Az ember, amit tesz, azzá válik. A lelkiismeret nem individuális. A lelkiismeretünk összeköt bennünket a másik emberrel térben és időben. Itt nincsenek határok.
-
A lelkiismeret nem valami testetlen fogalom, amely csak a kultúra és a vallás összefüggésében érthető meg. Az erkölcsnek éppen olyan erős neurobiológiai gyökerei vannak, mint bármi másnak, amit csak teszünk, ami csak vagyunk.
Frans de Waal
-
Ha tiszta a lelkiismereted, le fogod győzni az összes akadályt. Mert a lelkiismeret az erkölcsi cselekvés belső törvénye, mely arra indít, hogy döntéseidben a jót a rossztól megkülönböztesd, és a felismert jót megvalósítsd.
Lascar
-
A lélek egy út, egy utazás, amelyet nekünk magunknak kell megtennünk, a kegyelem által vezérelve. Ha lelkünkből cselekszünk, akkor majd tenni fogunk ahelyett, hogy pusztán csak reagálnánk. Ha középpontunkból mozdulunk, akkor nem félelemből vagy bûntudatból cselekszünk.
Richard Rohr
-
A lelkiismeret elrejtett tiszta szava, mely az élet legfelelősségteljesebb és legszörnyûbb pillanataiban meghatározza, milyen magatartást tanúsítson az ember.
Alekszandr Fagyejev
-
A szeretet nem egy személy kizárólagos szeretete, hanem olyan lelkiállapot, amelyben készek vagyunk mindent szeretni; az az állapot, amelyben egyedül ismerhetjük föl lelkünk isteni eredetét.
Lev Tolsztoj
-
Az emberiesség a cselekvés világában a lelkiismeret kísérő szólama, akár vallásosak vagyunk, akár nem.
Konrád György
-
A lelkiismeret visszatekint a múltba, és irányítóul szolgál a jövőre.
Charles Darwin
-
A lelkiismeret sokszor sikerrel akadályozza meg a rideg racionális ész hibáit, máskor viszont a racionális ész segít, hogy érzelmeink vagy lelkiismeretünk szavára ne ragadtassuk el magunkat túlságosan. Nincs általános szabály, amely megmondaná, mikor melyiknek van igaza.
Mérő László