Ugrás a tartalomra
A lét élettelen és élő formája között a kapcsolat ellentmondásos. Kompatibilitásuk, összeillésük részleges, töredékes. A fizikai világ lehetővé teszi az életet, de korlátozza s pusztítja is. Élethalálharcot kell vívnia a létért ebben a világban.
Kapcsolódó idézetek
-
Valójában szomorú tény, hogy világunk és az élet kérlelhetetlen ellentétekből áll: nappal és éjszaka, boldogulás és szenvedés, születés és halál, jó és rossz. Még csak biztosak sem vagyunk, hogy az egyik felér a másikkal, a jó a rosszal vagy az öröm a fájdalommal. Élet és világ: csatatér, mindig is így volt, nem is lesz másképp, ha pedig volna, hamarosan vége lenne a létnek. Kiegyenlített állapot sehol sem létezik.
Carl Gustav Jung
-
Az ember élete pillanatnyi heroikus küzdelem a kezdet és a vég sötétsége között, és az életvágy önt erőt az emberbe, hogy folytassa ezt a végeredményben reménytelen harcot. Akiben az életvágy elhallgat, abban okvetlen a másik vágy lesz úrrá: a vágy a kezdet sötétsége után, mely egyúttal a vég sötétsége is.
Szerb Antal
-
Életet és halált lehetetlen nem egybelátni. Élet és halál nem más, mint kettétört öröklét, meghasonlott valóság.
Pilinszky János
-
A természetben élő teremtmények egyik fele öl a túlélésért, a másik pedig megpróbálja elkerülni, hogy megöljék. Ha a természet szépsége elvakítja, akkor nem látja meg a kegyetlen arcát.
-
Élet és szellem két olyan hatalom vagy szükségszerûség, amelyek közé az ember be van ékelődve. Életének a szellem adja meg az értelmét és a legnagyobb kibontakozás lehetőségét. A szellem számára azonban elengedhetetlen az élet, mert igazsága semmit sem ér, ha nem tudja kiélni.
Carl Gustav Jung
-
Az élet csupa ellentmondás, paradoxon. Egyensúlyozó mutatvány az időnkért, energiánkért és figyelmünkért vetélkedő feszültségek között, amelyek elszántan igyekeznek meggyőzni bennünket arról, hogy egyet válasszunk közülük az összes többivel szemben.
Patricia Spadaro
-
Létezik egy láthatatlan világ. Helyenként áthatol ebbe az életnek nevezett álomba, amit te valóságosnak nevezel, és vannak, akik képesek átlépni a világainkat elválasztó határokat.
-
A küzdelem hasznos, az teszi erőssé az embert. Ha naponta szembe tud nézni a halállal, és még úgy is teszi a dolgát, ki tudja, mire képes még, és akinek nincsenek korlátai, azt nehéz legyőzni a csatában.
-
Vannak emberek, akik állandóan harcolnak, csak úgy képesek élni. Mások megvetik a harcot, de bármit is tesznek, képtelenek elkerülni.
-
Életünket egy valós világban éljük. Hogy jól éljünk, szükséges, hogy a lehető legjobban megértsük a világot. Ez a megértés nem könnyû. A valóság és a valósággal vállalt viszonyunk számos eleme kifejezetten fájdalmas számunkra. Csak a szenvedés és az erőfeszítés vezethet el a megértésig.