Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

A levéltetû habozás nélkül megengedi ugyan, hogy a levél, a növény, a természetből fakadt; de hogy ő maga is, a levéltetû, ugyanabból a forrásból ered, azt nem fogja fel: önmagát csak egy külön levéltetû-istenből, egy természetfeletti levéltetûlényből tudja megmagyarázni.

Ludwig Feuerbach
🤲 Elfogadás 🐶 Kutya
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Az ember azáltal különbözik a növénytől és az állattól, hogy képes felismerni a létezés csodáját. A növény és az állat nem különül el minden létezőtől, míg az ember szembehelyezkedik azzal. Jannah Loontjens
  2. Az ember csak azt érti meg, amire maga jön rá, amit készen kap, anélkül, hogy lélekben megdolgozna érte, az egyik fülén be, a másikon ki. Olyan ez, mint a növények öntözése: a növény nem élhet víz nélkül, de nem sokat ér a vízzel, amit a leveleire öntenek, az lepereg róla, csak azt a vizet képes igazán felhasználni, amit a gyökerein keresztül maga szív fel.
  3. A természet, a maga ravasz módján, egyszerû. Csakhogy éppen ezek az egyszerûségek nem mutatkoznak meg nekünk közvetlenül. Ehelyett a természet rejtvényeket hagy a matematikus-detektíveknek, hogy megfejtsék azokat. Ian Nicholas Stewart
  4. Azzal, hogy a természet mögé egy alkotót képzelünk, csak eltoljuk a problémát, a megmagyarázhatatlant. Semmivel sem jutottunk közelebb a létezés problémájának megértéséhez. A természet őseredete vagy egy Isten őseredete egyformán megoldhatatlan kérdések. Csányi Vilmos
  5. Az egész természet Isten nagyságát és teremtő hatalmát tükrözi. Az élet úgy, ahogy van, Isten tükre. A legegyszerûbb életformák is olyasvalamit lepleznek le Isten nagyságából, amit egyetlen élettelen tárgy sem képes kifejezni. Az élet a legösszetettebb rejtvény; amelyet még egyetlen ember sem oldott meg, jóllehet a nagy szellemek minden korban ezen fáradoztak. Az élet Istenről vall, a kikutathatatlan, felfoghatatlan Istenről. Minden élet forrása Istenben van, s így Isten életének titka átterjed minden élőre, egészen a legegyszerûbb fajtákig. Ole Hallesby
  6. A Természet - amely minden tudás forrása - vonakodva válaszol, s csak ha a kísérletezés szabatos nyelvén faggatózunk, mond egy-egy halk "igen"-t vagy "nem"-et. Sose bőbeszédû; helyeslését és tagadását legszívesebben kurta fejbólintással közli velünk. Selye János
  7. Minden természetes, ami a világon kialakul. A világ a természet maga, nincsen rajta kívül más. Csányi Vilmos
  8. Nincs a teremtésben két egyforma levél. Még két egyforma homokszem sincs. Nincs két olyan valami, amely között Isten nem lát különbséget. Daniel Kehlmann
  9. A természet olyan, mint egy hatalmas könyv, gazdag tartalommal teli, s bár rejtélyes hieroglifákkal íratott és sok még benne az érthetetlen részlet, fokozatosan - lapról lapra - feltárul igazi értelme.
  10. A természet nem jó és nem rossz, csak van. A levél nem jó a fán, és nem rossz, ha lehullik, hanem van. Hogy jó vagy rossz, azt mi tesszük hozzá, a magunk szempontjai és gondolatvilága szerint.
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat