A mûvésznek magányosnak kell maradnia. (...) Nem csak a mûvésznek. Mindenkinek, aki nagyot akar alkotni.

Kapcsolódó idézetek

1. Keresd, mûvész, a magányt, mûvet foganj s befejezz; de hogy élvezd alkotásod, ahhoz társakat keress. Johann Wolfgang von Goethe
2. Aki mûvész, az maradjon meg mûvésznek. Lehet persze véleménye, de ne kiabáljon, ne köpködjön, próbáljon meg normálisan élni, és tegye a dolgát tisztességesen. Agárdy Gábor
3. Mûvész pedig elsősorban az, aki hisz önmagában. Nem hatnak rá a közönséges ember ingerei: nem hajszolja magát halálra, de nem is élősdi. Azért él, hogy kifejezze önmagát, és eközben a világot gazdagítja. Henry Miller
4. Sokkal helyénvalóbbnak érezzük, ha a mûvészeket a piac tartja el - mint ahogy mindenki mást is. (...) Ha azonban az ember a kísérletezésben kiérlelendő zsenivel van megáldva, kell valaki, aki átsegíti azon a hosszú és nehéz időn, ami a mûvészetének teljes kibontakozásához szükséges. Malcolm Gladwell
5. Találd ki, mit akarsz, és igyekezz túlteljesíteni az elvárásaidat. (...) Gyakorolj rengeteget, és tedd nagyon magasra a lécet, válassz olyan távoli célt, amit csak nagyon nehezen érhetsz el. Mert ez a mûvész missziója: átlépni a saját korlátait. Az a mûvész, aki keveset akar és azt el is éri, tévúton jár. Paulo Coelho
6. Nem beszélni kell, hanem az a fontos, hogy a mû hasson. Hatni pedig arra képes, aki oda akar és tud figyelni, és hajlandó belemenni. Attól, hogy mûvészként interpretálom a saját munkámat, csak leszûkítem az amúgy határtalan interpretációs teret.
7. A mûvész magányos lény, amit megteremt, az a magány pillanataiban születik. Bodor Ádám
8. A mûvészet a magányos ember küzdelme az egész világ ellen. Mika Waltari
9. A mûvészet tulajdonképpen egyfajta öngyógyítás a boldogtalanság enyhítésére. Nem való mindenkinek, és ezzel nincs semmi baj. Ha valakinek megfelel az, ami van, csak ül, és nem alkot semmit. A mûvész viszont elégedetlen, így mindig csinál valamit: megszólal, fest, vagy csak keresztbe teszi a lábát, és felkiált: ez a mûvészet! Wahorn András
10. Egy alkotómûvész mindig valamennyire magányosnak érzi magát, mert minden darabjával az ember előre jut, megfogalmaz valamit, és mégis valami még örökösen hiányzik. És ezt a valamit mindig újra és újra keresni kell, ez egyfajta magányossággal, kétellyel, félelemmel jár.