Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

A megfelelő tápláléknak köszönhetően sokkal magasabb kort élhetünk meg, a mainál ráadásul jóval egészségesebben. És ami még fontosabb: értelmet találhatunk a létezésünkben. Annak érdekében, hogy méltósággal öregedhessünk meg, a test, lélek és szellem számára ideális táplálékot kell bejuttatnunk a szervezetünkbe.

🤔 Filozófia 👨‍👩‍👧 Mostohaszülő
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. A nyugati világban egy olyan nemzedék lép az öregek sorába, amely már odafigyelt arra, mit eszik, hogyan él, és így viszonylag jó egészségnek örvend, amikor eléri az idős kort. Sok ép test még sokáig nyújt oltalmat a megzavarodott léleknek. Douwe Draaisma
  2. Az embernek egészségesen kell kezdenie az életet. Felnőttkori egészségünkben kulcsszerepet játszik az étel, amit az anya fogyaszt a terhessége alatt, valamint az a környezet, amely az utódot körülveszi életének első ezer napja során. A kérdés tehát az, hogy miért nem teszünk meg mindent annak érdekében, hogy a várandós nők és a gyermekek megfelelően táplálkozzanak.
  3. Az étel jellemzően nem csupán a testet szolgálja. Jelentős hatással van szellemünkre is. Az igazi étel mind a testnek, mind a szellemnek alkotója. Shunmyo Masuno
  4. A tiszta, növényi ételek, a pihentető alvás, a rendszeres testmozgás és önmagunk tisztelete olyan élethez és olyan testhez vezet bennünket, amiben élmény létezni. Iller Barbara
  5. Bár a várható élettartam ma hosszabb, mint pár száz évvel ezelőtt, de az, ahogyan ez a hosszabb élet eltelik, közel sem ideális. Sajnos, jelen életmódunk mellett gyakran előfordul, hogy mire valaki felépíti a megfelelő egzisztenciát, addigra feláldozza érte az egészségét. Igenis számít, hogy buzog bennünk az energia, eltölt a hála, terveink vannak, és alig várjuk a következő élményeinket, vagy derékfájás, hátfájás, fejfájás miatt a túlélésről szólnak a mindennapjaink. Iller Barbara
  6. Az öregkor az addig élt élet testben és lélekben is megnyilatkozó, markánsan láthatóvá váló végső formája. A test és a lélek pontosan olyan lesz, amilyennek addig "faragták". Ha egy fát szerető gondoskodással ültetünk el, és nap mint nap törődünk vele, pompás lombkoronát növeszt, majd gyümölcsöket érlel, és kellő odafigyeléssel hosszú éveken át képes árnyékot adni. Ha nem gondozzuk, nem figyelünk rá, élete megszakad: termőre fordulás helyett kiszárad és elpusztul. Ilyen az ember élete is. Az, hogy ki milyenné válik öregkorára, egy folyamat része. Boldizsár Ildikó
  7. Nem csak az számít, hogy mit eszel, mit emésztesz, hanem az is, hogy téged mi emészt. Lehet, hogy az életedben jelen van minden szükséges életmeghosszabbító és organikus étel, de ha tele vagy nehezteléssel, aggodalommal, félelemmel, vágyakozással, bûnnel, méreggel, megkeseredettséggel, vagy egyéb érzelmi betegséggel, az megrövidíti az életedet. Rick Warren
  8. Testünket durva anyagi táplálékkal kell fenntartani, ám amikor túl sokat eszünk, akkor maga az egészség fenntartásához szükséges anyag lesz a betegség és fájdalom forrása. Az olyan országokban, ahol kevés az élelem, az éhezés és éhínség okoz rengeteg szenvedést; azon országokban viszont, amelyekben ez bőségesen, számos tápláló változatban áll rendelkezésre, leginkább a túltáplálkozástól és az emésztési problémáktól szenvednek az emberek. Amikor éppen látszólag problémamentes egyensúly áll fenn, azt "egészségnek" nevezzük, ám ostobaság lenne azt hinnünk, hogy a betegségektől teljesen megszabadultunk, vagy valaha is megszabadulhatnunk. Az ilyesfajta test mindenféle nyavalyák táptalaja. Ha nem lennének betegségek, háborúk és éhínségek, akkor sem kerülhetnénk el a halált. A testnek az a természete, hogy felbomlik. Már a fogantatása pillanatától kezdve halálra van ítélve. Tendzin Gjaco
  9. Van abban valami jó is, ha öregszik az ember. Az életnek onnantól van értéke, ha felfogjuk, hogy minden mulandó. És ehhez bizony éveknek kell eljárniuk a fejünk felett. Borsa Brown
  10. Az ember számára adatik pár évtized, ezt lehet rosszul vagy jól élni. A legjobb, ha egészségesen él, és ehhez nem kell sok. Ne hívja ki a sorsot maga ellen, és ne engedjen minden csábításnak, legyen az akár a rossz levegő, a rossz ételek, a stressz, a televízió vagy a gyorshajtás.
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat